Kedves naplóm, vicces dolog az életben, mikor váratlanul történnek események. De ekkor ér a legnagyobb meglepettség. Amikor azt hisszük elvagyunk veszve, jön valaki aki segít, hogy bevalljuk magunknak, hogy mégis ér valamit az életünk. Na jó. Az érzelgősségből is elég ennyi. A nyár most rúgja az utolsókat, és elég felejthetetlenné teszi, mert olyan meleg van, hogy itt már a légkondi sem segíthet. Csöngettek!!! Száguldtam le a szobámból.
-Nyitom apuuu!!!-és sikeresen felbuktam a szőnyegben.-Ne aggódj semmi bajom, csak néhány belsőszervem rendeződött át.-vetettem neki oda azt a kedves mondatot, mert az újság mögül, még csak fel sem nézett.-Sziaaaaaaaaa!-üvöltöttem a velem szembe álló pasas arcába.- Hoppá! Apu! Azt' hiszem téged keresnek.-vörösödött és gőzölgött a fejem. "Nem igaz nem tudott volna szólni, hogy ő is vár valakit?! Ahj, felnőttek." Forgattam a fejem.
- Jó napot! Miben segíthetek?-csoszogott apa az ajtóhoz.
-Jó napot! Csak beszeretnék mutatkozni. Mi leszünk ezen túl az új szomszédok. Mit szólnának ahhoz, ha ma este átjönnének és sütögetnénk, s közben megismerkednénk.
-Egész jól hangzik. Megbeszélem a lányommal, egy pillanat. Danierys?! Mi legyen? -szólt hozzám és rám szegezte a szemét mert tudván tudta, hogy hallgatózom.
-Tökéletes.-üvöltöttem vissza.
-Rendben, akkor este hét megfelel?
-Meg.-válaszolta a bőszavú apám.
Háttal dőltem a falnak és már századszor hálát adtam a sorsnak, hogy milyen nagyszerű szomszédok. Újból csöngettek. Kénytelen voltam én kinyit mert én voltam legközelebb az ajtóhoz. És apa is visszahelyezkedett a komfortjába.
-Igen!!-nyitottam újból az ajtót.
-Őőő, bocsi, ha zavarok.-túrt bele a hajába Luke.
-Aaaa...-akadt el a szavam.- Bocsi, gyere be.-mosolyogtam.-Csak nem számítottam, hogy te leszel.-magyarázkodtam.
-Mondtam tegnap nem?!-vágta rá.
-Apu, itt van Luke.- üvöltöttem a nappaliba, hátha akkor meghallja.-Naaa, gyere már!-noszogattam.-Hát, ez lenne az én birodalmam.-mutattam neki a szobám.
-Wow! Hát ez...
-Tudom, nem kell mondani!!!
-Nem nem... ellenkezőleg Wow. Nem is rumlis. És nem is olyan lányos. Azt hittem rózsaszín és pónik, meg hercegnők mindenütt.
-LUKE!!! Hány évesnek nézel te engem?!-vontam kérdőre.
-Tízeeeeeeen??????
-Tizenöt.-mondtam kicsit sértődötten.-Leszek.-de ezt már nem olyan hangosan mondtam.
-Nem lehetsz annyi. Én is annyi vagyok.-pirosodott el az arca.
-Mert, mért nem?? Talán megtiltod?!
-Nem, csak...
-Csak...?
-Csak azt hittem, hogy azért nem vagy Gólya táborban, mert még általánosba jársz. Jó hülye érv. Bocs'.
-Nem hallottál, arról, hogy van olyan gimi ahol az év első hetében mennek??
-De, mert én is akkor megyek.
-Na, neeeeeeee.
-Deee.
Komolyan??
-Ahha.
-De jóóó.
-Tudom.-folytatódott a beszélgetésünk tovább, de az már kicsit unalmas lett volna, így csak eddig írtam le. De ez akkor is durva, alig ismerjük egymást, de befejezetlenül is megválaszoljuk a másik mondatait. Ez nekem nagyon örök barát szagú. A beszélgetés vége, csak az lett, hogy olyan röhögő görcs fogott el, hogy mindketten a földön fetrengtünk. De mért is nem tettük volna, hisz itt vagyunk tizenöt évesek a nyár utolsó napjain, hát mért ne szórakoznánk?!
-Twister?-fejeztem be a röhögést.
-Az Twitter, de nekem nincs. Lehet röhögni.
-A játékra gondoltam. Nem hallottál még róla??-na most nevettem.-Twitter nekem sincs. Minek?-vontam meg a vállam, de szívem mélyén mindig is akartam egy Twitter fiókot. Elővettem játékot és leterítettem a szőnyeget a szobám közepére.-Tádááá. Na ezt úgy kell játszani, hogy... -és elkezdtem, halál komolyan magyarázni a szabályokat. Mire végre befejezem a "nagyon bonyolult" játékszabály magyarázatát, mély levegőt vettem és folytattam a mondókámat- Most már érted?- meredtem rá kételkedve mert csak maga elébámult szeme pedig elkerekedett.
-Hogy te mennyit tudsz beszélni.-nevetett-Ki ne értené, csak arra kell lépni amilyiket pörgetjük. Elkezdjük végre?-türelmetlenkedett, mert megttszett neki a játék.
-Ok. Bal láb piros.-mondtam és így tovább. Kis időn belül annyira összegabajodtunk, hogy már nem lehetett megkülönböztetni kinek melyik a testrésze.
-Dani, nem birom. Mindjárt összesek.-és megcsillant a homloka az izadságtól.
-Nem. Bírnod kell.-parancsoltam rá, mert tudtam hogy ha összeesik akkor agyon nyom, mert én voltam alul.-Nem adhatod fel. Olyan jól belejöttünk.
-Bocsi.-mosolygott rám és teljes testével rám zuhant, mire én felsikítottam.
-LUKE!! Szállj le rólam. Ez fáj!!-kiabáltam még mindig.-Ahh, ne ez csikiz.-nevettem, s ilyen helyzetben talált benyitni apa.
-Csak, azt akartam kérdezni, hogy kértek-e inni, de nem zavarok.-és ki is ment azonnal. Szegény mit érezhetett mikor meglátta a tizenötéves kislányát egy fiúval a szobában, úgy hogy a fiú eppenséggel rajta fekszik. Luke-l csak ránéztünk egymásra és harsányan elnevettük magunkat.
-Szerimtem félre értette.-nevette perverz mosollyal az arcán.
-Nem mondod?! Mekkora IQ bajnok vagy.-löktem le magamról mert még mindig kényelmesen heverészett rajtam.
-Kösz'- vigyorgott és összeborzolta a hajam.
-Hú, ezt nem kellett volna.-s nem kellett nekem se több összekócoltam szöszi oldalra fésült haját.
-Hé'! Tudod mennyi idő volt hogy így álljon?
-Tíz másodperc?-húztam az agyát.
-De vicces valaki. De neked sem kellett több, igazam van?-kaptam vissza az előző beszólásomért. Ahogy így piszkáltuk egymást, megcsörrent a telefonja.
-Igen anya.-vette felunottan. Gondoltam hogy ez azt jelenti vêge a mai délutánnak.-Dani, sajnálom mennem kell. Segítenem kell otthon az estére. A szüleim meghívták a fél várost vacsorára.-forgatta a szemét.-De akkor ti is ott lesztek.-virult fel az arca.
-Aha.-bólogattam.
-Na segítek rendet rakni.-s szó nélkül fogta a játékot és elpakolta. Azt se mondhattam neki, hogy hagyjad, mert nem hallgatta meg. - Kész is. De mos már tényleg mennem kell.-majd megindult kifelé.
-Kikísérlek.-végig mértem ahogy kilépett a szobámból. Mit se mondjak, rohadt helyes legjobb barátom van. Erre a gondolatomra csak puszta egyszerűséggel elnevettem magam.-Akkor egy óra és tíz perc múlva.
-De pontos vagy.-nézett rám elcsodálkozott arccal.-Szia. De ne késs egy percet nem bírnék ki azok az emberek társaságában nélküled.-kacsintott rám. Majd sietősre vette és átrohant az úton.
-Szia.-suttogtam halkan a sötétbe, de nem tudtam hogy kinek. A szobában apa várt magyarázatra. Mire nekem el kellett mesélnem az egész sztorit az eléjétől. De mire befejeztem ő is majdnem elaludt. Tényleg ilyn sokat beszélek? Mindegy is. Felsiettem a szobámba, hogy elkészüljek az estére. Nem gondolkoztam kirívó öltözettel, mert egyébként sem vagyok cica baba és figyelemre se vágyom, így megelégedtem egy melegebb pulcsival és egy halásznadrággal.
-Apaaaa! Kész vagy végre?!- kiabáltam a bejáratból a négy szobával távolabb lévő apámnak.-Elkésünk.-idegeskedtem hét óra előtt két perccel.-Jó én megyek, majd jössz utánam.-vettem fel a durcit és felcsatoltam a szandálom..Átszaladtam az úton és azonnal becsöngettem.
Kedves naplóm, a nap ezzel még nem tért véget. Holnap folytatom az esti élményeimet, de mára talán elég ennyi. (;
Cukiii lett!
VálaszTörlésööö...köszi ;)
VálaszTörlés