Anonymus

Kedves naplóm!
2010. szeptember 9. a második nap a suliban. A tegnapi nap után már csak rosszabb lehet. Nem akarok előre jósolni semmit, de így van és kész.
A reggel ugyan olyan volt mint a többi. Kimentem a ház elé ahol már Luke várt.
-Hali.-kiabáltam és teljesen felpörögtem.
-Mi ez nagy lelkesedés? Ennyire szeretsz suliba menni?-húzta az agyam.
-Neeeem!-fejeztem ki minden érzésem egy szóval az iskola iránt. Majd elindultunk a megszokott úton. A változatosság kedvéért háromnegyed előtt egy perccel értünk be a suliba. Most már nem volt gond a szekrény kereséssel, az élet adott egy jobb nehézséget. Teljes átlagossággal, unott fejjel lépkedtem a folyosón a 23-om felé, nem számítva arra, hogy találkozok valakivel. Ez a valaki nem más volt mint az "Anonymus,,. Ott állt a szekrényem előtt vagyis azt hittem. De nem, ő a sajátja előtt állt. ,,Istenem! A szekrénye az enyém mellett van. Köszönöm'' ámuldoztam és fel sem tűnt, hogy köszönt.
-Ha köszönnek illik visszaköszönni.-oktatott ki
-Őőő...-jöttem enyhén zavarba-Bocsi csak korán van még.-mentegetőztem.-Szia.
-Megértem. De ez még csak a második nap.-mosolyodott el én meg úgy éreztem helyben elolvadok.
-Ez van.-és hogy a zavarom leplezzem elkezdtem a szekrényem zárjával mókolni, vagyis inkább kinyitni, de nem ment. ,,Anonymus'' pedig csak vigyorogva nézte, ahogy bénáskodom. Szerintem élvezte a helyzetet.
-Segítsek?-nyögte ki végül.
-Nem kell, boldogulok.-makacskodtam miközben már a kódom is elfelejtettem. De ő csak tovább szórakozott rajtam. Megszólalt a csöngő, de ő mit se foglalkozott vele.-Feladom. Segítesz?

 -Mond a kódot.-valahogy tudtam, hogy erre megy ki játék. ,,Dani! Te nem normális mégis hogy a csodába nyissa ki neked ha nem tudja a kódot."hordtam le magam.
-19940607.-suttogtam sejtelmesen
-Hey!!-csodálkozott el.
-Mi az?-néztem fel rá mivel egy fejjel magasabb volt nálam.
-Semmi, semmi.-ingatta meg a fejét, majd elmosolyodott és kinyílt az ajtó.
-Köszi. De mond már ha elkezdted.
-Nem fontos.-rázta a fejét, de meglátta a mérges tekintetem és gyorsan kibökte.-Ez a születésem dátuma.
-Wow. Ezt összehoztuk.-nevettünk fel egyszerre.-Bakker, órám van.-csaptam a fejemhez.
-Nekem is.-vonta meg a vállát.-Milyen órád van?
-Am...Nyelvtan.-fürkésztem az órarendem.
-Ajaj. Arra jobb ha bemész.-mondta mintha nem mentem volna be magamtól.-Elkísérlek. Melyik osztály? Tizedik??-esett nagy dilemmába.
-Nem talált. Kilenc A. Jó, hogy emlékszel arra, hogy kinek a sátrában aludtál.
-Te voltál? Akkor onnan voltál ismerős.-kapott a fejéhez.
-Ez most jól esett.-vontam fel a szemöldököm és előre siettem.-Nem kéne órára menned?
-Na. Mondom bocsi. Amúgy rajzzal kezdek szóval az várhat.-vette lazán a dolgokat.
-Értem. De itt vagyunk, ezért rossz hírem van, én most megyek.-és végig az arcát néztem.
-Rendben.-bólintott kicsit szomorúan.-Találkozunk ma még?-kérdezte gyorsan mielőtt benyitottam volna.
-Nem tudom. Lehet.-de már tényleg sürgősre vettem a figurát.
-Remélem.-mondta halkan, én pedig bementem órára. Az osztály a tanárral együtt szúrós tekintettel nézett rám. Kipirulva dadogtam összevissza, majd megtaláltam a megfelelő indokot a késésemre.
-Elnézést, egy kicsit gondom akadt az eligazodással és a szekrényemmel.
-Jól van, de ne forduljon többet elő. Ülj le a helyedre, még nem írtunk semmit, csak beszélgettünk.-kicsit megkönnyebbülve ültem Luke mellé.
-Hol voltál?-kérdezte és az arca teljesen fehér volt.
-Gond volt a zárammal.-súgtam neki halkan.
-Nekem nem kell hazudni. A legjobb barátod vagyok.
-Mért az jobban hangzik, hogy találkoztam valakivel, aki rá akart venni, hogy lógjak az óráról?-fordultam teljes testtel felé
-Nem, de az igazat mért nem tudod elmondani?-durcizott be
-Csak úgy szólok, hogy ez volt az igazság.-és belesüllyedtem a tankönyvembe.
-Ki volt az?-kérdezte
-Ne aggódj nem lesz vele gondom, elintéztem.-szépítettem a dolgot, miközben alig vártam, hogy újra láthassam. Az óra többi részében csak a névtelen fiún gondolkodtam. Nem bírtam kiverni a fejemből azt a mosolyt és azt a szemet. Olyan furcsa érzés volt. Belül csillapíthatatlanul lüktetett a szívem és egy kis hang folyamatosan ott csengett a fülembe, és egyre csak a mondatait hajtogatta, de legtöbbször a "Remélem'' mondatot hallottam. "Mit akart ezzel mondani? Vagy mért mondta? Óh, hogy a fiúk mért ilyen bonyolultak?!" elmélkedtem, és észre sem vettem, hogy vége lett az órának.
-Nem jössz?-állt fel Luke és összerakta holmiját.
-De.-estem ki a gondolat menetemből. Kimentünk a szünetre és kijött oda egyből hozzám? Kitaláljátok? A névtelen.
-Szia. Egy dolgot elfelejtettem megkérdezni.
-Na mond.-mosolyodtam el.
-Hogy hívnak?-és próbált nagyon komoly fejet vágni.
-Danierys Elwood.-nevettem el magam, de az övét nem hallottam, mert Luke akkorát rántott rajtam, hogy majd kiszakadt a kezem.
-Nem azt mondtad, hogy nem lesz vele gond?
-Nem is. Figyelj!-fogtam meg erősen a karját- Azt hiszem szerelmes vagyok.-csúszott ki a számon.
-Csak azt ne mond, hogy belé!-és igen furcsa arccal nézett rám, én pedig biccentettem a fejemmel.-Rendben. Segítek átvészelni ezt az időszakot. Tudom, hogy nem te tehetsz róla.-lett elég diplomatikus.
-Köszönöm, hogy megérted.-ugrottam a nyakába, ő pedig átkarolta a derekam.-De megtudakolhatom a nevét ugye?-néztem kiskutya szemekkel  Luke-ra. Ő csak bólintott és elengedett a szorításból.-Bocsi, nem értettem, hogy hívnak.-mentem vissza a göndör sráchoz.

-Mert nem is mondtam. Elrángatott az ügynököd, és feleslegesen nem mutatkoztam be, de Ashton Irwin.-és húzott egy nagy mosolyt az arcára. "Aw! Ashtoooon *.* milyen szép neve van." mélyedtem el a gondolataimban.-Hány órád van?

-Hét, de bent kell maradnom közmunkán.-hangolódtam le.

-Mért mit csináltál. Mindegy megvárlak.-erre a mondatra akkorát dobbant a szívem, hogy a föld másik végén is hallották.

-Rendben.-bólogattam, és néztem ahogy elment órára a barátjaival, majd én is visszasiettem a termünkbe. Végig szenvedtem még hat órát. Lementünk a menzára, ahol akkora sor fogadott, hogy kinn kellett az udvaron állni. Mire ott sorra kerültünk volt vagy három óra. Az ebéd után lejelentkeztünk a munkára és a kezünk be nyomtak egy-egy seprűt. Egy órán keresztül szedtük a szemetet, meg söprögettünk, nagyon élvezetes volt.Végre végeztünk. Haza fele indultunk, én pedig csak egy valakit kerestem, mindhiába. Luke látta rajtam a csalódottságot és átölelte a vállam, én pedig az övére hajtottam a fejem. Azt hiszem megkaptam az első csalódást az élettől.

-Gyere.-vont a vállamon Luke és elindultunk haza. Elköszöntünk egymástól és mentem volna be az ajtón mikor a nevemet hallottam, hogy kiabálta valaki. Megfordultam és Ashton-t láttam meg. Szívesen rácsaptam volna az ajtót, de én hülye mindig a szívemre hallgatok. 

-Bocsi, nem vettem észre, hogy végeztél. Meg nem is akartalak zavarni, mert azzal a szöszkével voltál.

-Luke! Luke-nak hívják!-mondtam emelkedett hangon.

-Jó, jó. Csak elnézést akartam kérni, hogy nem tudtunk beszélni.-mire én olyan értelmetlen fejet vágtam, mert nem volt teljesen értelmes az amit mondott.

-Oké.

-Beszélhetünk?!-kérdezte halkan.

-Valamikor igen, de most mennem kell.-és becsuktam magam mögött az ajtót. Neki támaszkodva rogytam le a földre és bámultam ki a fejemből. Egyszerűen nem bírtam feldolgozni a velem történteket. Felmentem a szobámba, hozzá kezdtem a tanulásnak, de nem bírtam koncentrálni, így hagytam mindent úgy ahogy volt. Bedőltem az ágyba és belenyomtam a fejem a párnába, s így el is aludtam.

Kedves naplóm! 

Végre megtudtam a nevét, ami nagyszerű dolog volt, de mégis nem vagyok most a toppon. Nem értem a fiúkat ennyi és van egy olyan érzésem, hogy soha nem is fogom. Most megyek! Holnap írok. (:

Megkezdődött

2010. szeptember 8. az iskola első napja. Körülbelül elsikerült hajnali háromkor aludni, így bő három órás alvással kezdtem meg az évet. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy lajhár is élénkebb volt nálam. Táskákkal a szemem alatt keltem és sehogy sem tudtam eltüntetni őket. Nem tudom csak én vagyok ennyire nyomott?? A fiúk le-föl rohangálnak a szobám és nappali között és valami "űrlény riadót kiabálnak." Ez szerintetek normális? Itt vannak tizenöt-tizenhat évesen és ezt csinálják, kész bölcsőde.
Nagy nehezen lecsoszogtam a konyhába, feltankoltam kajával és majd nem szívrohamot kaptam. Azt hittem a tegnapi filmből megelevenedett az egyik rémség mikor megláttam Mimit smink nélkül. A haja szerteszét állt és az arca a smink nélkül mint egy zombi.
-Negyed nyolc!-kiabálta apa.-Haladjatok mert elkéstek!
-Jesszus!-kaptam fel a fejem, mert még pizsamában álltam a szobám közepén és azon gondolkodtam mit vegyek fel. Végül egy póló és egy cicanadrág mellett döntöttem. Végre elkészültem, de a többiek sehol. És még azt mondják, hogy mindig a lányokra kell várni. Kinn álltam a ház előtt a hátamon a táska és vártam, idegesen fürkésztem a környéket, mert már fél nyolc volt, és amíg elgyalogolunk a suliba az nem öt perc. Hála az égnek! Lépett ki Luke a szomszédból, és már messziről feltűnt szőke felzselézett haja.
-Hol voltál eddig?-tettem a szemem elé a kezem mert a reggeli nap belesütött a szemembe.
-Dolgom volt.-vonta meg a vállát, és megindult.
-Ja, biztos a hajaddal voltál elfoglalva.-csipkelődtem
-Ellentétben veled.-nevetett. Ahogy így mentünk, megállt mellettünk valaki egy robogóval. Hirtelen nem láttam kit rejt a sisak, majd végül erre is fény derült.
-A kis mázlista.-vágtam ezt a mondatot Calum-hoz aki büszkén ült az új motorján.
-Mert azt hiszed annyira jó volt nyáron a motor vizsgával szórakozni?
-Nem, de meghozta azt a "fáradtságot".
-Hát meg.-megszólalt a motor hangja és elsüvített mellettünk, mi pedig ámulva néztünk utána. Némán ballagtunk a suli fele, míg végül megérkeztünk. Három emeletes, kifakult sárga színű "börtön", ahová senkinek sincs kedve bemenni, ezért van mindig előtte óriási tömeg. Megszólalt egy nyekergő hang. (elméletileg ez lenne a csengő) Szerencsére még csak a jelző volt, így volt negyedórám megkeresni a szekrényem. Hála az égnek Luke-nak és nekem két különböző helyen volt a szekrényünk, így el kellett válnunk, s egyedül bolyongtam a hatalmas összevissza folyosókon. Nagy sokára megtaláltam. Egy zöld szekrénysoron volt az én 23-om. Épp pakoltam bele mikor meghallottam azt az átkozott csengőt. "De jó! Ez is megkezdődött." gondoltam magamba és megindultam a fizika előadóba. Igen ezzel a nagyszerű órával kezdtem meg a sulit. Gyorsan eltaláltam ide mert nagy betűkkel ki volt írva: FIZIKA ELŐADÓ. BELÉPÉS CSAK TANÁRI FELÜGYELETTEL!"
-Ülsz mellém.-jött hozzám Luke és kiskutya szemekkel nézett rám.
-Igen.-súgtam neki halkan, mert megérkezett a tanár. Fiatal, sötét hajú, morcos arcú tanár úr, akiről senki nem gondolta, hogy ért-e valamit a gyerekekhez. Ennek ellenére egész jól magyarázott, így nekem is lehetőségem nyílt megérteni ezt a szenzációs tantárgyat.
-Ne menjetek sehová, behozom a kísérleti eszközöket.-mondta és eltűnt a szertárban. "De még is hová mennénk?!"
-Dani, akarsz szórakozni?-hajolt közel Luke
-Már az első nap?-csillant fel a szemem
-Legalább megismerjük hamar az igazgatót.
-Okés.-vágtam egy igen értelmes fejet és meglepődve követettem az eseményeket. Luke csak úgy felugrott az asztalra és elkezdett énekelni, hogy mit? Nem tudom, mert az inkább halandzsa volt mint sem dal.
-Luke! Ülj le gyorsan jön.-és lerántottam magam mellé, még épp időben.-Nem vagy normális.
-Legközelebb te is csatlakozol?-nézett mélyen a szemembe.
-Ki nem hagynám.-nevettem a keletétől kicsit hangosabban és ez miatt minden szem rám szegeződött. A zavaromból a kicsöngő rázott fel. Vége az első, órának még van öt. Következett a Biosz óra, ami tűrhető volt, mert mondhatni ez a kedvenc tantárgyam, majd utána egy uncsi matek és egy tesi. Tesi után pedig egy irodalom és egy ének. Ezek közül csak az ének volt jó. Bár jónak azért az sem mondható. Az ének tanár egy alacsony kedves nő, gyenge idegrendszerrel. Az órán egyénileg vagy párban mindenkinek kellett énekelni. Addig nem is volt gond míg nem én jöttem. Elpirosodva pislogtam a tanárnőre ő pedig vissza rám. Végül a padtársam felállt és mondta, hogy szívesen énekel velem. Összenéztünk Luka-l és nekikezdtünk. Hangosan belevágtunk a dal közepébe ami valahogy így hangzott: "Áj bilív áj ken fláj". Nem túlzok, de amint ez a mondat elhangzott a tanár azonnal leültetett. Pedig nem is voltunk rosszak. Sőt Luke-nak olyan jó hangja van, hogy az utánozhatatlan, persze ezt most jó értelemben mondom. Bár ha belegondolok a dalválasztással lehetett a probléma. Eltelt egy óra azzal, hogy mindenkit végig hallgattunk. Luke-l szakadtunk a röhögéstől, azon hogy egyesek, hogy énekelnek. Tudom ez nem volt szép dolog, de nem tehetek róla. "Mehetünk végre haza!" hallottuk az osztálytársak örömteli kiabálását, de mi csak szomorúan felsóhajtottunk, mert tudtuk, hogy ránk még a munka vár. Megebédeltünk és megkerestük az ügyeletest, aki egyből haza küldött, hogy hagyjuk őt ezzel békén, ő nem foglalkozik ilyennel. Majd holnap kezdjük el a közmunkát. Gyorsan el is hagytuk az iskolát, nehogy meggondolja magát. Negyed háromkor már otthon is voltunk.
-Szia.-ölelt meg Luke köszönésképp, amit én is viszonoztam és megtoldtam egy "szia"-val.
Kedves naplóm!
Ez lett volna a suli első napja, így visszatekintve nem is volt annyira vészes, de azért most kopogom le. Még egy hetet végig kell vészelni és hétvége. Most kezdődött el a suli, de már alig várom, hogy vége legyen. Normális? Persze!! Most megyek, még meg kell csinálnom a matek leckét. Fantasztikus! Majd később írok. (:

Nagyon köszönöm a desinget Molly.C-nek és a blogjának: http://mollykerdez.blogspot.hu/ 
Nagyon nagyon nagyon tetszik :))  

Horror film

Kedves naplóm!

2010. szeptember 7 az a nap amikor azt hittem világot fogok váltani. Sajnos ez a vágyam kudarcba fulladt. De legalább jól szórakoztam.

Megvolt a tervem és mindent el is készítettem, bevontam Calum-t és Luke-t is és meg kell, hogy mondjam nagyszerű csapatot alkottunk. A terv nem más volt, mint Mimi elűzése, de ez a része pont nem sikerült.

- Apa, megadod annak a számát .- huppantam rá a kanapéra

-Nem annak, hanem neki. De meg. Minek kell neked ha szabad tudnom?-érdeklődött és a névjegyek között kersgélt.

-Elhívom plázázni, hátha megbarátkozok vele.-mondtam félig igazat.

-Ez szép dolog tőled.-dicsért meg és mit sem tudott az igazságról. Megadta a számot, majd feltárcsáztam, az elméletem beigazolódott, azonnal belement a vásárlásba, és ahogy gondoltam Calum is jött vele. Felvettek kocsival és már robogtunk a város központ felé, és a fejemben egy csomó szőkenős viccel. „Ezzel kikészítem.” nevettem magamba. Ahogy így elmélkedtem meg is érkeztünk.

-Hova menjünk be?-kérdezte és becsapta  a kocsiajtót.

-Kajálni.-vágtuk rá egyszerre.

-De. Most volt ebéd.-értetlenkedett.

-Nem baj.-válaszoltuk megint egyszerre.-Akkor vágjunk bele.-mondtam most már csak én és kértem Calum-tól egy ötöst. Kikértük az ételt és neki álltunk, nem valami kulturáltan enni. Bugyborékoltunk a kólával és az egész arcunk maszatos lett a hamburgertől.

.Mi lenne, nem az arcotokkal ennétek?-szörnyülködött Mimi, mire mi csak a vállunkat megvontuk. Mikor végeztünk, a szőke megkönnyebbülten állt fel.-Menjetek mosakodni. Nem engedem, hogy így menjünk boltról-boltra.- parancsolt ránk. „Mi az, hogy „boltról-boltra”? Még is mennyiről van szó? Én nem készültem erre fel, hogy sokba be kell menni. Én nem vagyok az a pláza cica kategória. SOS!”-pánikoltam be.Mikorra túl tettem magam rajta eszembe jutott, hogy el kéne sütni az első poént. „Kotorászni kezdtem az adattárban” és beugrott egy ideális.

-Mimi! Kérdezhetek valamit?-mosolyogtam alattomosan.

-Persze.-bólogatott és próbált értelemes fejet vágni, ami nem nagyon sikerült neki.

- Miért dobál a szőke nő a vécébe kenyérdarabkákat?
-Nem tudom.-rázta meg szomorúan a fejét és fel sem tűnt neki a metafora.
- Eteti a toalett kacsát.-nevettem el magam.

-Ez jó vicc volt.-mondta erőltetett mosollyal, és még mindig nem esett le neki.-Hé! Ez nem volt vicces. Neveletlen vagy.-kaptam meg, de ezen csak nevetni tudtam. „És ez csak az első vicc volt.” Bementünk a mosdóba és körülbelül úgy viselkedtem, mint valami nem normális.

-Nézd!! Ha iderakom a kezem akkor jön a víz, ha elveszem akkor nem.-tettem azt minha még az életben nem lettem volna ott.-Aztaaa.-álltam meg a kézszárító előtt. Aláhajoltam és a számba engedtem a meleg levegőt. Nem volt valami jó dolog, de sikerült Mimi-t teljesen leégetni, és nem magamat ez a fontos.

-Mi tartott ilyen sokáig?-nézett rám értetlenkedve Calum.

-Shh. Majd elmesélem. De azt hiszem nem maradunk már sokáig.-erre a mondatomra mindketten összenéztünk és elnevettük magunkat.

-Jó, hova menjünk be?-kérdezte Mimi gőzölgő fejjel.

-A videó tékába.-kiabáltuk egyszerre. Ekkor meg csörrent a telefonom, Luke hívott.

„-Hogy álltok?-kérdezte izgatottan

-Egész jól. Most megyünk a tékába. Mit vegyünk ki?

-Mért tőlem kérdezed?-mondta megszeppent hangon.

-Mert mondjuk, este te is átjössz és megnézünk együtt egy jó filmet?!-világosítottam fel.

-Ez olyan mint…-nem hagytam, hogy befejezze.

-Na akkor milyen filmet?-türelmetlenkedtem.

-Valami horrort.

-Rendben.-egyeztem bele azonnal, de akkor még nem tudtam mire vállalkozok, még az életben nem láttam horror filmet.

-Várj! Tudok egy jó viccet amit muszáj elsütni.

-Mond.-mire ő elmondta én meg nevetve tettem le a telefont.” Odafordultam Calum-hoz aki izgatottan figyelte a beszélgetésünket és elmondtam neki is.

-Mondhatok valamit?-fordultam Mimihez, mire ő unottan felém nézett.- Két szőke nő beszélget:

-Nálatok sincs meleg víz?-folytatta Calum
- De van, csak hideg.-fejeztem be

-Elegem van!-hisztizett be-Fogátok a DVD-ket és menjünk azonnal haza.-„ami elég érdekesen hangzott, mert neki és nekem a haza két különböző helyet jelent. Ő tudja.” Kiszálltam a kocsiból, majd ő is követett engem. Benn a lakásba kivágta a cirkuszt, hogy hogy lehetek ilyen, én pedig ártatlanul magyaráztam apának, hogy csak barátkozni akartam, amit szerintem elhitt. Apa elintézte, hogy este film nézős este legyen, így Luke is átjöhetett és hármasban nézhettük az első horror filmem. Hármasban, mivel a felnőtteket sikerült elriasztani. Két fiú között ültem és majdnem mindem második percben csukva volt a szemem.

-Csak nem félsz Dani?-nézett rám Luke

-Egy kicsit.-és megint lehunytam a szemem, mert újból egy ijesztő rész következett.

-Ez csak egy film.-nyugtatott meg és megfogta a kezem, mintha olyan sokat segített volna a helyzetemen. Mikor hála az égnek vége lett a filmnek megkönnyebbülten álltam fel, de a film olyan hatást gyakorolt rám, hogy nem mertem egyedül a sötétben mászkálni, így kénytelen voltam a fiúkat bevárni, akik még a filmet elemezték.

-Ki hol alszik?-zavartam meg a beszélgetésüket.

-Ha nincs hely hazamegyek.-nézett rám teljesen komolyan Luke.

-De hogy mész.-vágtam rá azonnal. –Jó akkor előkeresem a matracokat, jöttök?

-Mi az nem mersz egyedül menni.-nevettek rajtam.

-De.-kiabáltam, de közben nem nagyon volt bátorságom. Szerencsére velem tartottak és sikeresen megtaláltam a matracokat is. Lefeküdtünk aludni és hiába találtam meg a legmegfelelőbb alvó pozícióm, nem tudtam elaludni. Bár közre játszott az is, hogy a kedves vendégek folyton ijesztő hangokat utánoztak és húzgálták a takaróm, de a lényeg, hogy nem jött álom a szememre.

Kedves naplóm!

Így telt el az utolsó nap a suli kezdete előtt. Annyira jól éreztem magam. Nem akarom, hogy a suli elrontson mindent, és még közmunkán is vagyok, szóval ezt az „élményt lehet még fokozni??” Na jó rendben , megyek. Hamarosan írok! (:

UI:  Nagyon köszönöm az új fejlécet: Charlotte Delacroix-nak. Nagyon nagyon tetszik :3

Otthon

2010. szeptember 6. ezen a reggelen el kell már hagyni a tábort. Ne már, én még itt akarok maradni. Nem akarok hazamenni. Szerencsémre minden holmim szanaszét van így kicsit húzom az időt az összepakolással. Tudom a logikám mínusz százas, de akkor is időt nyerek vele. Pár órás alvásból Luke keltett fel, amiért nagyon haragudtam rá. Olyan jót álmodtam. Elmondjam? Na jó mindegy mi a válasz elmesélem. Az álom nem mással mint az "Anonymus"-l volt kapcsolatos. Olyan aranyos volt meg minden (na jó ez fura, nem mondok többet ilyet "cuki" ,chh hagyjuk már) és az álmomban bemutatkozott. Bár "Marco" néven, mutatkozott be ami egyáltalán nem illik rá, de mondom csak álmodtam. Épp odajutottam, hogy a nevemet mondom mire:
-Dani!!! Ébresztőő!!-hallottam Luke hangját.
-Nem, nem nem... Csak még egy kicsit!-nyomtam a fejem a párnába.
-Akkor itt maradsz.-húzta le rólam a takarót.
-Jóóó.-kiabáltam vissza.
-Felőlem.-hagyta rám de a takaróm nem kaptam vissza, ezért kénytelen voltam felkelni. Kiment az álom a szememből, és ez miatt nem tudtam visszamenni a kis álomvilágomba. Elintéztem a reggeli dolgokat és kezdetét vette a pakolás. Luke már kész volt a csomagjaival mire én neki kezdtem.
-Segítenél?!-meredtem rá kidülledt szemekkel, mert kicsit idegesített, hogy csak engem bámul, hogy, hogy szerencsétlenkedek.
-Nem az én cuccom.-válaszolt flegmán, ami nem esett jól.
-Megint mi bajod?-vágtam le a földre az épp kezemben lévő ruhadarabot.
-Semmi. Mi lenne.-válaszolt etgyszerűen.
-Na csak ezt ne mond.-néztem rá.-Tényleg, mi van?
-Mondom, hogy semmi.
-Te akartad.-és teljes erőből rávetettem magam.-Most elmondod!-parancsoltam rá és rákönyököltem.
-Először: szállj le rólam, másodszor: SEMMI.-artikulálta, de nem hittem neki, nem szokott ilyen lenni.
-Akkor ne mond el.-folytattam a pakolást és valahogy sejtettem, hogy nem bírja ki.
-Ki az a Marco??-csúszott ki a száján.
-Szóval ez a baj?!-és elmosolyodtam magamba.-Ő igazából nem létezik. Csak messzire engedtem a fantáziámat.-ferdítettem egy kicsit- És megint beszéltem álmomban?
-Ahha.-és magyarázatra várt még.
-Tényleg! Álmomban találkoztam valakivel, akit Marco-nak hívtak. Érted?
-Oké, te kis álmodozó.-lökött oldalba, és a kedve újra olyan lett mint régen.-Na, jó segítek.-szánta el magát. Gyorsan bedobáltunk mindent a táskába és pillanatok alatt kész voltunk. "Ennyit az idő húzásról." Mikor végeztünk, megcsörrent Luke telefonja, amit azonnal felvett.
-Haza viszünk.-szólt oda hozzám, mikor befejezte a beszélgetést.
-Hát, akkor köszi.-bólogattam
-De még kb. fél óra mire ideér, ahogy apát ismerem.
-Nem baj.-és kicuccoltam, majd neki láttam a sátor lebontásának, ami szintén pár perc alatt meg volt. A tábor most már kihalt volt, és üres. Elhagyta a zaj és már csak arra vár mikor költözik belé élet újra.
-Itt is van.-pattant fel mellőlem Luke, felkapta a táskáit, majd az én bőröndöm is. Beültem a kocsiba, ami irtó lassú sebességgel haladt haza fele. Végül is fő a biztonság. Ahogy haladtunk haza fele, az ablakon át néztem az ismerős házakat, míg nem meg pillantottam a miénket.
-Köszönöm a fuvart.-szálltam ki és kivettem a csomagjaimat.-Luke majd beszélünk.-szóltam vissza, de a választ már nem vártam meg. Gyorsan szaladtam haza, hogy minél hamarabb apa nyakába ugorhassak. Jól odavágtam a lábam a lépcsőhöz, hogy már messziről lehessen hallani.
-Nem mennék be.-mire én ijedten a hintaágy felé fordultam, és Calum-t láttam meg.
-Hát te?-lepődtem meg
-Itt a nevelőanyám.-forgatta a szemét.
-Nem, az édesanyád?
-Nem.-ingatta meg a szemét.-Hosszú, majd egyszer elmagyarázom.
-Rendben.-mosolyodtam el és benyitottam, de a mosoly lefagyott az arcomról.
-Na jó, mond, hogy nem azt láttam, amit láttam.-csaptam be azonnal az ajtót.
-Attól félek de. Tudod próbáltam, visszatartani, de egyre csak azt, hajtogatta, hogy "Mindenki érdemel egy új esélyt." Ne vedd magadra, de nem szeretném, hogy ő meg az apád, érted.
-Calum! Nyugi én sem!!-és elmélyedtem.-Valahogy, el kéne venni a kedvét.-dörzsöltem össze a kezem. Majd berohantam a házba, mint egy őrült.
-Apuuu!-kiabáltam és a nyakába ugrottam, istenem nézni kellett volna annak a szőkének a fejét.-Ugye minden rendben volt. Rendszeresen mentél arra a terápiára?
-Mire?-érdeklődött apa.
-Tudod, csak nem akarom hangosan mondani.-kacsintottam rá és ő még mindig nem értette.
-Na jó. Azt hiszem nem zavarok. Most megyek.-hátrált az ajtó felé Mimi. Tudom, hogy még vissza fog jönni, de addig is időt nyerek, míg kitalálok egy jó tervet, hogy miként űzöm el őt örökre.
Kedves naplóm!
Újra itthon és akadt egy kis problémám. Itt van a nemkívánatos személy. Valahogy ki kell találni, hogy űzzem őt el. Egyszerűen nincs helye itt és kész. Most megyek, kitalálok valamit, majd késöbb írok. ;)

Záró est

Kedves naplóm!
2010.szeptember 5. a tábor utolsó napja. El sem hiszem ilyen gyorsan eltelt ez a pár nap. A szívem szakad meg, hogy vége ennek is, és elkezdődik az iskolaaaaaaa... -.-
Luke figyelmeztetése ellenére, nem bírtam korán felkelni. Mért bírtam volna, hisz egy estéje nem aludtam és a tábori levegő is folyamatosan fogyasztja az energiámat, hogy, hogy nem tudom, de nagyon fáradt vagyok. A nagyok özönlötték be az alvó helyeinket, reggel hét körül. Hatalmas "csata zajjal" és kiabálásokkal, meg ha jól vettem ki szilveszteri tombolákkal csaptak közénk, "fegyvertelenekre". Isteni érzés volt erre kelni! Amikor kinyitottam a szemem akkor meg néhány lábat pillantottam meg, amik ott toporogtak pár centire a fejemtől. Visszaszámlálást hallottam "3...2...1" és jég hideg víz áztatta mindenem. Erre azonnal felpattantam, és elfelejtettem minden fáradtságot, miközben azon elmélkedtem, hogy miként kéne visszavágni nekik, úgy se volt eddig a suli történetében, hogy a gólyák "lázadtak" volna. Egyszer mindennek el kell jönnie. Körbe tekintettem a szintén álmukból riadt osztálytársaimra és hasonló állapotban voltak mint én, kivétel Luke! Le a kalappal előtte, hogy felkelt még a nagy "támadás" előtt.
-Mondtam tegnap nem?-jött menőzni, hogy ő ebből kimaradt.
-De, mondtad, de ha nem tudtam felkelni!-tettem csípőre a karom.
-Igen, valahogy gondoltam.-mosolygott már kora reggel.-Elég későn aludhattál el.
-Ezt meg honnan veszed?-néztem rá számon kérően
-Egész este azt mondogattad, hogy "hogy hívják azt a srácot" meg, hogy "Mi a neve, valaki mondja meg". De lehet, hogy csak álmodba beszéltél, nem tudom, de a lényeg az, hogy hallottam, tehát milyen srác?-nézett teljesen komoly arccal
-Úristen!-temettem az arcom a tenyerembe.-Ennyire gáz, hogy lehetek?! Nem szoktam álmomba beszélni!! Megőrültem?
-Amikor megismertelek már meg voltál őrülve.-nevette én pedig finoman hasba vágtam.
-Nagyon vicces vagy.
-Tudom.-húzta ki magát.
-És ráadásul nagyon szerény.-folytattam a dicsőítését
-Nem mondasz újat.-na jó ez kicsit durva volt, kicsit nagyon önimádó.
-Na jó, hagyjuk. Fárasztó vagy.-fejeztem be a beszélgetést. Elmentem a sátramba, hogy átöltözzek. Bebújtam és elfogott egy idegen érzés amit eddig még nem ismertem. Megéreztem egy nem rég megismert illatot és amint megéreztem, hozzá tudtam kötni valakihez, és nem máshoz mint az "Anonymus"-hoz. Öltözés helyett csak hanyatt feküdtem a sátramban és bámultam a ponyvát, miközben az arcomról, nem tudtam letörölni a vigyort. Vagy tíz percen keresztül mondhatni csak szenvedtem és utána gyorsan előkotortam egy elviselhető  ruhát, felkaptam magamra és visszatértem a való világba. Sehol senki. Néztem erre, arra, de nem láttam mozgást. "Oké! Most mi lesz?!" töprengtem, mire Luke rohant hozzám.
-Hey! Gyere már! Szám háborúzunk. Itt a számod vedd fel és azonnal menjünk innen mert bármikor támadhatnak.-rántott magával és közben elmagyarázta  a szabályokat. Mindent belehetett vetni. Azt hiszem ezzel most visszavághatunk a vendégeknek. Jól is gondoltam. Porig aláztuk a harmadikosokból és negyedikesekből álló csapatot.
-Jók voltatok!-mondták a bemagolt szöveget kórusban a vesztes csapat. Mi pedig boldogan bólogattunk és mikor elmentek nagy nevetésben törtünk ki. Ezzel vége is lett a szívatásoknak. Most már nem volt megengedett a "kicsik kínozása". A nagyok ugyan olyan rangúak lettek mint mi. Ezúttal a nagyok kapták a feladatot. Nekik kellett a záró estéhez feldíszíteni a tábort, ami nagyszerűen sikerült nekik. Mindenről gondoskodtak: lampionok, hangulatvilágítás és ilyesmik. Volt DJ is. De neki csak később vettük hasznát. Közös vacsora volt, és most nem a tábori kosztot kellett ennünk. Majd megkezdődött az este legemlékezetesebb része. A vendégek kiálltak az általuk eszkábált dobogóra és felolvastak a néhány gondolatot arról, hogy mennyire örülnek, hogy iskolatársak leszünk. "Igen persze, meg se hatja őket." De egy mondatot megjegyeztem belőle.
"Ne feledjétek, mikor majd ti olvassátok ezt, hogy egykor ti is voltatok gólyák és ti is voltatok áldozatok." Nem a szöveg szépsége miatt, csupán azért maradt meg az elmémben, mert ez volt az utolsó mondat. Ezután elkezdődött a "parti tájm". Olyan jól éreztük magunkat, mindvégig tomboltunk és teli torokból üvöltöttük a dalokat. Az utolsó szám következett. Mint mindig, most is lassú, nyálas számot nyomtak be. Ekkor úgy gondoltam, nincs helyem itt és elindultam, hogy ne legyek útba a táncoló "pároknak". Mintha olyan sok lett volna. De valaki visszatartott.
-Nehogy elfuss ez elől.-mosolygott Luke rám és a derekamra tette a kezét és hagyta, hogy a fejem a vállára hajtsam. Nem szerepelt a bakancs listámon, hogy a legjobb barátommal lassúzzak, de most már ez is meg volt. Mosolyogva fejeztük be a táncot, majd a komolyságot azonnal felváltottuk a szokásos laza stílusunkra. Luke-hoz odament néhány negyedikes, hogy megkérje őt, hogy maradjon még a nagyoknak szervezett bulin. "Akkor világos mért tudta a nagyok tervét Luke előre."tisztáztam a dolgokat magamba és észre sem vettem, hogy hozzám beszélnek.
-Dani.-lökött oldalba Luke.
-Han'?-eszméltem fel.
-Maradunk?-nézett csillogó szemekkel Luke.
-Persze.-lelkesedtem én is. Még ott voltunk hajnalig és élveztük a nagyok társaságát, de egész végig egyetlen valakit kerestem, de mindhiába. Nem találták fáradt szemeim. Kicsit lehangolódtam ez miatt, mert már teljesen elhitettem magammal, hogy soha többet nem fogom már látni. Véget ért a parti most már véglegesen, és akkor láss csodát, megpillantottam a barna fürtjeit. Kicsit elmerengtem volna még benne, de Luke folyamatosan húzott a sátrunk irányába, nem akarta megengedni azt a percet amíg én elvesztem az ismeretlen fiúban.
Kedves naplóm!
Így végződött a tábor. Életem eddigi legjobb öt napja volt, amit SOHA nem fogok elfelejteni. Alig aludtam pár órát, mert próbáltam magamban feldolgozni a velem történt dolgokat, és próbáltam valami értelmes magyarázatot találni arra, hogy mi történt velem az utóbbi két napba. Most megyek, holnap ígérem mindenféleképp írok. Jó éjt! xx

Gólya szívatás

Kedves naplóm!
A délelőtti kaland után egy kicsit enyhébb este következett. Délután elkezdődtek a gólya szívatások. Kijöttek a harmadikosok és a negyedikesek is, csak azért, hogy minek lepjenek el különböző számukra poénos, nekünk már kevésbé, feladatokkal. Kettő körül volt a fogadásuk, igen még nekünk kellett vendégül látni őket, és ha ez még nem lenne elég, a sátrainkban fognak aludni!
Már mindjárt az elején beforrósodott a hangulat és a nagyok már el is kezdték a szívatást. Volt, hogy valamelyik gólyának le kellett térdelniük, csak azért, hogy élő lábtámasz legyen. Szerencsére minderről lekéstünk, de ez miatt nekünk kellett a 'rabszolga tartóinkat' etetni. "Na jó ez fura."- nevettem magamba és betömtem egy barna hajú srác szájába a muffint. Miután vége lett a fogadásnak kaptunk egy kis időt, hogy újból felkészüljünk a következő feladatokra. Ez után jött csak a java. Bella hajába mézet csöpögtettek és rászórtak még falevelet is ráadásképp. "Testhez álló büntetés, legalább megtudja milyenek a dolgok mikor nem rózsaszín szemüveg mögül nézzük a világot."-elmélkedtem és ez közben eltalált egy festékkel töltött lufi.
-Na jó ez túlzás nem?!-hisztiztem be.
-Ez még semmi.-kaptam a választ ugyan attól fiútól akit etettem.
-Hát ok!-vettem lazára a dolgot. Majd végig néztem a többieket, hogy ők hogyan szenvednek. Luke sétált felém és már messziről lehetett hallani a vidám nevetését.
-Ha ezt kihagytam volna.-kacagott-Egy életen át bántam volna. Ó, ez a tiéd.-és hozzá vágott a fejemhez egy tojást.
-Azt hittem mi együtt vagyunk nem pedig ellen.-nyúltam kicsit undorodva a hajamhoz, majd amit letudtam szedni onnan visszadobtam egy kicsit kancsal módon.
-Tudod, ezt nem bírtam kihagyni.-és kicsit sem feltűnően, á kicsit sem, a hajába túrt, hogy észre vegyem, hogy ő neki is tojást nyomtak a fejébe, mire én csak nevetve megingattam a fejem.
-Hahaha.-és ott hagytam, hogy érdeklődjek Hannah-tól. Őt is épp a legjobb pillanatba kaptam el. Hárman fogták le és festették ki elég kirívó színekkel.
-Jól áll a vörös rúzs.-fogtam a hasam a nevetéstől mikor megláttam a vég kifejlett sminkjét.
-De vicces valaki. Na mesélj merre bolyongtál reggel Luke-l.-és a nevet jól kihangsúlyozta.
-Hagyjuk! És semmi különöset. Hogy elkerüljed az fantáziálást megsúgom, CSAK barátok vagyunk!!
-Ahha.-hagyta rám.
-Naa...arról van szó...
-Várj! Teljesen piros vagy. Jól vagy?-aggódott, de ha nem vágott volna bele akkor már rég tudná.
-Akkor az miatt.-mosolyodtam el.- Nem tudod, ki az a srác, ott a fa alatt. Abban a szürke pólóban.-tekintettem a fiú felé.
-Ú... akkor ne mond tovább világos minden-karolt belém és egyre izgatottabb lett.
-Helyes.-bólogattam.
-Mikor mondod el neki? Vagy mondjam el én?-és már indult is felé.
-Normális vagy?-ráztam meg-Ne hogy el merd neki mondani!

-De akkor, hogy tudja meg?-értetlenkedett
-Sehogy?!-vontam fel a vállam.
-Ok.-hangolódott le és keresett helyettem egy másik társaságot. "Na jó, akkor erről is ennyit. " És a sötétbe bámulva vártam a következő akciójukat a kedves vendégeinknek. De csak nem támadtak. Kezdett a nép lecsöndesedni és lassanként szivárogtak aludni. Ma este szabad ég alatt kell álomra hajtani a fejünket mert a nagyok kitúrtak a helyünkről. Visszasétáltam én is a sátramhoz, hogy kicuccoljam a hálózsákom, de meglepődve tapasztaltam, hogy nem tanyázik benne senki. Ezt figyelmen kívül hagytam és kivittem a hálózsákom és húztam ki az ajtón, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.
-Azt hittem soha nem jössz ki.-és szembe kerültem azzal a sráccal akinek még mindig nem tudtam a nevét.- Aludhatok itt?-mosolygott rám és kicsit elmélyedtem a szemeiben.
-Ott alszol ahol akarsz. Ti választotok, hisz nekünk most nem lehet ellenvetésünk.-mondtam mogorván
-Jó, hogy ezt mondod, mert ha nem ezt kaptam volna válaszul, akkor büntetés lett volna. De végül is ha igent ha nemet mondasz akkor is bementem volna.-húzott egy vigyort az arcára és beköltözött. Csak pislogtam magam elé és belül úgy lüktetett a szívem mint még eddig soha. Csillogott a szemem az örömtől, még ha megszerveztem volna se sikerült volna jobba. Feldobva rohantam a többiekhez, és letelepedtem közéjük. Jó páran már aludtak, biztos lefárasztotta őket a sok szívatás. 

-Csak, hogy itt vagy merre jártál?-ült fel Luke.

-Csak kicsit feltartottak.-vontam vállat

-Ki volt az, majd móresre tanítom.-keménykedett, de tudtam, hogy nem gondolta komolyan.

-Nem hinném, hogy bírnál vele.-nevettem

-Dehogy nem!-erősködött

-Jó-jó. Akkor holnap megmutatod.

-Hogy holnap? Hát akkor nem érek rá.-vonult vissza. Ennyit az én bátor haveromról.

-Dani.-fogta meg a kezem, amivel kicsit kínos helyzetbe hozott.-Mondanom kell valamit.

-De diplomatikus vagy.-néztem rá elkerekedett szemmel.

-Mikor az első percben megláttalak, azonnal beléd...pff...Nem megy.-nevetett hangosan, hogy a fél tábort felriasztotta.-Bocsi, csak azt kaptam feladatnak, hogy valljak szerelmet egy lánynak és tudom, hogy te nem haragszol meg ilyeneken. 

-Huh! Már kezdtél megijeszteni.-könnyebbültem meg.-Jól gondoltad, csak egy egyszerű poénként kell felfogni.

-Akkor jó.-szorította meg a kezem majd utána elengedte.-Jó éjt. Hallod egy jó tanács, kelj fel kicsit korábban, mert valamire készülnek.-kacsintott rám és lehunyta a szemét.

-Jó.-suttogtam és a példáját követve én is becsuktam a szemem, de aludni, nem tudtam, csak az "Anonymus" barna hajú srácra tudtam gondolni.

Kedves Naplóm!

Így végződött a negyedik nap! Nem tudom mi van velem. Ilyet még nem éreztem soha. De aghr! Most mennem kell! Holnap korán kell kelni! Jó éjt! xx

"Az én hibám"

Kedves naplóm!
2010.szeptember 4. Ott álltunk derékig a vízben és hol egy másra, hol pedig a partot fürkésztük. Nem tudtuk merről jöttünk, és azt sem, hogy hol voltunk. A ruháinkat valahol elhagytuk, és kicsit sem volt kellemes sötétben egy szál fürdőruhában álldogálni. Végül is rászántuk magunkat arra, hogy kimerészkedjünk a vízből. Az idegen táj egyáltalán nem volt barátságos és a sötétség még jobban torzította a helyzetünket.
-És most?!-túrt bele vizes szöszi hajába a bajtársam. Válaszul csak szomorúan megingattam a fejem.- Fázol? Tiszta lila a szád.-dörzsölte meg a vállam, hogy egy kis meleget érezzen a az átfagyott testem.
-Kicsit.-jött ki ez a kis szó a számon, hisz az ijedség és a hideg mindent belém fagyasztott.
-Gyere erre.-fogta meg az átfagyott kezem Luke és húzott maga után, ha akartam sem tudtam volna tiltakozni, mert olyan erősen szorított. Csak haladtunk előre, nem nézve hátra. Elménk olyan szörnyeket és fenevadakat teremtett mellénk, amelyek miatt a lépteinket még szaporábbra vettük. Ahogy menekültünk a "vérfarkasok" elő, lassan pirkadni kezdett, és megtudtuk, hogy csak az árnyaink elől menekültünk egész végig. Ez valamelyest megnyugvást jelentett, de legbelül féltünk. Féltünk attól, hogy mi lesz, ha a tanárnő rájön mi is történt, aminek óriási esélye van. Kis időn belül hangokat hallottunk, amelyek először érthetetlenül visszhangoztak a tó környékén, de később tisztán hallhatóvá vált, amint az osztálytársak a neveinket kiabálják.
-Ennyi, lőttek annak, hogy titokban marad az este.-ráncolta össze Luke a szemöldökét és a kezébe fektette az arcát. "Mégis mit mondjak erre? Örülök, hogy még sem vesztünk el örökre, de ugyanakkor még sem jó érzés, az, hogy így lebuktunk. De milyen közel jártunk a táborhoz! Csak egy kicsi hiányzott!" Így úgy határoztam nem mondok erre semmit és csak megsimogattam a hátát.-Jó nézzünk szembe a következményekkel.-komolyan dermedt a tábor felé, majd előre sietett és alig tudtam utolérni. -Itt vagyunk.-mondta rekedtes hangon.
-Ti?? Együtt?? Húhaa!-kerekedett el a szemük.
-Hagyjátok már.-állt ki mellettünk Hannah és rám kacsintott, hogy őket majd ő elintézi. Igazat megvallva ha csak az osztállyal kellett volna szembe nézni, de nem. Ott volt még Mrs.Becker, akitől én személy szerint nagyon tartok, főleg ezek után. Megpillantottuk. Ott állt a konyha bejáratánál, összekontyolt hajjal és összefont kézzel, és ki ne hagyjam a dühtől gőzölgő fejet. Mély levegőt vettem és odaálltunk elé, és végig a földet fürkésztem. Csak kiabált és nem hagyott szóhoz jutni.
-Mégis hogy képzeltétek?!-fejezte be a monológját. Én válasz helyett, csak beleharaptam a számszélébe.-Nem hallom!-kiabálta.
-Kérem, ne tessék Dani-t büntetni. Az én hibám. Én akartam, hogy velem jöjjön és én erősködtem, nem akartam egyedül bajba kerülni. Vállalom a következményeket, csak Dani-re ne tessék haragudni.-ferdített Luke csak azért, hogy engem mosson, mikor én is egyből belementem a játékba.
-Ha ez így van akkor, Danierys nem érdemel nagy büntetést, de te haza mész a táborból még ma.-mondta szem rebbenés nélkül.
-Nem!-vágtam közbe.-Én is ugyan olyan hibás vagyok!-szólalt meg a lelki ismeretem, de tudtam, hogy ezzel nem tudok már menteni a barátomon semmit. Luke csak ingatta a fejét, hogy ne erőlködjek. Majd megfordult és ott hagyott. Szomorúan tekintettem utána, és késztetést éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban a dolgot. Mikorra feleszméltem már Mrs. Becker sem állt ott. Kénytelen voltam utána futni. Ott lépkedtem mellette, és győzködtem arról, hogy ez nagyon kemény büntetés. Azzal próbáltam, meggyőzni, hogy majd a suliban közmunkát végzünk, csak ne küldje haza. Mind reménytelenül. De talán az égnek megesett rajtunk a szíve. Visszasiettem a sátrunkhoz, bebújtam és az üresség fogadott. Luke már összepakolt és ott ült törökülésben a táskája mellett.
-Sajnálom.-néztem végig az összerakott holmijain.
-Nem engedhettem, hogy téged is haza küldjenek.-mosolygott, de ez a mosoly szomorúságot rejtett.
-Ahogy én sem hagyhattam, hogy a legjobb barátom a szemem előtt haza küldjék.-ez a mondat után olyan fejjel nézett rám, amit le kellett volna fotózni.
-Meg tetted, nem sikerült. Ez van.
-Mi az, hogy nem sikerült? Kibeszéltelek, bár, két havi közmunka vár ránk a suliban.-halkultam el.
-Köszönöm.-ugrott a nyakamba és nyomott egy puszit a homlokomra.-Azt a két hónapot meg ledolgozom.-szorongatott még mindig.
-Dolgozunk.-helyesbítettem ki.
-Te is?-lepődött meg.-Hisz, te...
-Igen, persze, mintha én olyan ártatlan lennék.-nevettem el magam
-Mrs. Becker azt hiszi.-nevetett utánam.
-Köszönöm.-suttogtam neki és elkomolyodtam. Végig néztem a mosolygós arcán és elmerengtem, hogy mihez is kezdenék egy ilyen barát nélkül.
Kedves naplóm!
Ez lett volna negyedik nap, első fele. Fél nap bolyongással, magyarázkodással és kipakolással telt el. De végül is minden jól alakult, és semelyikőnknek sem kell elhagyni a tábort az utolsó nap előtt.

Elvesztünk?!

2010.szeptember 3. Tegnapi nap igazán lenyűgöző volt. Mondjuk nem volt semmi érdekes, hogy ha ezt egy kívülálló nézi, de nekem az volt, mert most már egy része az életemnek. Sokáig kinn ültünk a tábortűznél, beszélgettünk és ismerkedtünk.
Délelőtt változatos módon szabadprogram volt, így mi úgy határoztunk, hogy alszunk. Nagyon érdekes egy program volt. A késői lefekvések kicsit leszívták az energiánkat, így valahogy pótolnunk kellett. Nagy nehézen sikerült visszatölteni a lefogyott energiát és már délben újra hiperaktívság környékezett. Ebéd után bejelentették, hogy elmegyünk csónakázni. Csak mégis hol? Akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy a túl a házakon, alig száz méterre egy tó található. Hamarosan erre is fény derült. Az idő kissé hűvösnek bizonyult ezért fürdőruha felé még egy zártabb felsőt vettem, jó tudom hogy hajózni megyünk, de az vízen van és hátha fürdünk. Ugyanezt gondolta Luke is, de azzal a  különbséggel, hogy ő nem vett felé semmi. Ő tudja. Nagy boldogan mentünk a gyülekező helyre, ahol sikerült ezt a boldogságot is lerombolniuk ami eddig nekünk volt.
-Nincs fürdés! Luke öltözz fel rendesen.-parancsolt rá Mrs. Becker tanárnő.
-Hogy vizes legyen a ruhám, na nem.-szólt vissza, de a tanár ráhagyta a dolgot.
-Nem kell ennyire menőnek lenni.-rombolta le Hannah Luke egóját.
-Nem kell beleszólnod.-vágott vissza neki, és ezekből ítélve nem a legnagyobb puszi pajtások.
-Csak szóltam, mert egyszer még bajba kerülsz miatta.-folytatta Hannah a vitát.
-Az meg nem a te dolgod.-forgatta a szemét Luke én pedig nem bírtam, hogy a két úgy mond legjobb barátom vitázik.
-Na jó. Fejezzétek be! gyerekesek vagytok.-álltam kettőjük közé.
-Rendben.-hangzott a válasz.-Leszel velem egy csónakba?-kaptam a kérdést két felől.
-Igen.-mondtam egyszerűen, nem gondolva bele, hogy még ebből is vita lesz.
-Ez most kinek ment?-kérdezte Hannah.
-Egyértelműen nekem mondta.-szólt közbe Luke, és megkezdődött egy újabb vita. Míg én kénytelen voltam felvilágosítani őket, hogy hárman kell lenni egy csónakba így nem kell választanom. A csónakba én ültem középen, nehogy valamelyik belelökje  a másikat a tóba. A csónakázás amilyen jól indult, úgy is végződött be. Eleinte simán ment minden, míg nem jött szóba a zene. Két gitáros kereszt tüzében én csak csendben ültem és az éghez fohászkodtam, hogy fejezzék be. Egyszer csak a csónakunk megáll, mivel én nem tudok evezni egyedül.
-Na jó, most elegem van.-kiabálta Luke és az arca teljesen lángba borult, és a csónak eléggé megingott. Önfeledten felállt a csónakban és adott egy pofont az előttem ülő Hannahnak. Szegényt elég váratlanul érte, így kicsit előre bukott.
-Utállak!-sipított és összefonta  a karjait. Szerencsére ezzel vége is lett a viszálynak egy időre. Csendben eveztünk és egy ártatlan hangot sem ejtettünk ki. Mikor végre vége lett ennek a kínos csónakázásnak, én voltam az első aki partra szállt, na nem azért mert tengeri beteg vagyok meg hasonló, csak annyira elegem lett úgy az egész mindenből. Nem hiszem el miért kell elrontani más napját. Lehet fel sem tűnik nekik, hogy ezzel nem egymásnak ejtenek sebet, hanem annak aki a legközelebb áll hozzájuk, jelen esetben én. Puffogva elszaladtam és arról fogalmam sem volt merre. Amikor nem hallottam a tábor zaját, megállapodtam és leültem a zöld fűre és elmélkedtem, hogy mi? Én sem tudom. Tépkedtem magam mellett a füvet és magam elé dobáltam, puszta unalom űzésképp. "Talán feltűnt nekik, hogy nem vagyok ott?! Vagy az, hogy eljöttem?" gondolkodtam, mikor valaki megölelt hátulról.
-Halálra ijesztettél. Mért nem szóltál, hogy eljössz?-hallottam Luke hangját, és leült mellém.
-Az jó. Mért nem szóltam. Csak gondolkodj el!-és felállni készültem, de ő visszarántott.
-Jó, tudom, hülyén viselkedtem, de nem veled, hanem azzal.-itt célzott Hannah-ra.
-De, attól még sikerült elrontani a délutánt.
-Jaj! Ne csináld ezt. Kárpótollak. Ígérem.-mosolygott rám.
-Kisujj eskü?-nyújtottam felé az ujjam.
-Eskü.-és összekulcsoltuk a  kisujjainkat.
Az idő hűvössé vált, és az ég alja is kezdett besötétedni. Elmentünk vacsorázni, de amit ott kaptunk. Fúj! ne is beszéljünk róla. Így elhatároztuk, hogy pizzát rendelünk. Letelepedtünk a sátorba és feltárcsáztuk a helyi pizza szolgálatot, és sikerült megvágnunk őket egy pizza árával. Ugyanis Mr. Martines néven rendeltünk és azt kértük, hogy csak vigyék a pizzát a táborkonyhájára és majd átutaljuk a pénzt. Arról, meg, hogy ilyen naiv a pizza szolgálat arról nem tehetünk. Nézzük a jó oldalát, ó minek is hisz a mi szemszögünkből, jó. Második vacsora után rádőltünk a matracra és beszélgettünk. A téma a szokásos csipkelődés volt.
-Hallod, milyen igazságtalan volt, hogy nem úszhattunk a tóba.-háborodott fel Luke.
-Ja, ahogy mondod. Pedig biztos lennék benne, hogy mindenki élvezte volna.-helyeseltem én is.
-Tudod mire gondolok.-csillant fel a szeme, annak jeléül, valami rosszban sántikál.
-Na mond.
-Elmegyünk fürdeni?-nézett rám teljes komolysággal.
-Tudod, hogy ha fürödni mennénk, akkor sem mehetünk együtt mert máshol vannak a tusolók, és én meg már fürödtem, de ha arra célzol, hogy büdös vagyok, akkor csak annyi, hogy "kösz".
-Hogy mi??-nézett rám elkerekedett szemekkel.-Nem, azt hiszem nem érted. Semmi ilyenre nem gondoltam, se céloztam, hogy mondhatsz ilyet, finom eper illatod van.-hát jó, ha ez most bók volt.-A tóba, fürdeni.-artikulálta.
-Ó, hát persze.-bólogattam hevesen.-Indulhatunk azonnal.
-Jó, jó de halkan.-intett csendre. Kilopóztunk az éjben és lesétáltunk a tóhoz. A víz még langyos volt, és milyen kellemes volt belemerülni. Kicsit úszkáltunk, és fröcsköltük egymást. Egyszer csak Luke eltűnt mellőlem. Ijedten néztem szét, de sehol senki. Egyedül a tóban, azután, hogy a barátom eltűnt a tudatomban, nem volt jó érzés. Riadt szemeim a vizet fürkészték és remegő ajkaim egy gyakrabban Luke nevét kiáltották, de hiába, sehol senki. Durván tíz percnyi keresés után a bennem lakozó sírás kitört. Zokogtam és fogalmam sem volt arról mitévő legyek, de ekkor előbukkant Luke.
-Basszus! Hova tűntél?-borultam a nyakába.
-Bocsi, csak elhagytam a karkötőm és azt kerestem mindhiába.-mentegetőzött.
-Igen, de akkor miért nem tudtál válaszolni, mikor hívtalak.
-Nem hallottam.-és az arca elfehéredett.
-Mi az?-rémültem meg.
-Akadt egy kis probléma.-és erre a kijelentésre még fehérebb lett.
-Mond már végre, ne legyél pont most sejtelmes kedvedben.-löktem meg.
-Csak az, hogy ez a partszakasz teljesen ismeretlen...

Ki mit tud

Kedves naplóm!
2010.szeptember 2.  A tegnapi beszélgetés után úgy gondoltam, hogy nehezebb lesz az ébredés. Ennek ellenére már fél nyolckor ébren voltam.
-Fúj! Luke!! Vidd a lábad az arcomból!-kiabáltam rá a félkómás alvótársamra, aki észre sem vette, hogy az arcomban pihenteti a lábát.-Nem hallod?!-hogy hallotta volna, hisz aludt. Így fogtam magam és ledobtam magamról, de neki fel sem tűnt. Persze arra meg felébred, mikor halkan kiosonok a sátorból és utána, pedig síri csöndben visszalopózom. Kicsit furán van bekötve.
-Halkabban, már.-dörzsölte meg a szemeit.
-Most halkabban, mi? És én mit szóljak mikor arra ébredtem, hogy az arcomban van a lábad?! Hmm?-vontam fel a szemöldököm.
-Az nem véletlen.-pimaszkodott már reggel.
-Na ide figyelj! Befogadlak és ez a hála! Na ezt nem úszod meg!-villantottam egy sátáni mosolyt és visszadőltem.
-Ma mi jót csinálunk?-túrt bele Luke szöszke hajába.
-Passz. Valamit biztos.-vontam meg a vállam, mert különösen nem izgatott.
-Álmos vagy?-kérdezte mintha ő annyira friss lenne.
-Neeem! Jó hogy. Tudod mikor feküdtünk le?-néztem most mélyen kéklő szemében. De a választ még sem tőle kaptam.
-Hajnali kettőkor.-kiabálta át a hangjából ítélve Alan lehetett, akinek ezek szerint nem volt ínyére az esti nevetgélésünk. De erre a megszólalásra a környékünkben lévő összes sátor felkacagott. Ezzel egész jól indult a napunk. Elmentünk megreggelizni és utána gyűléseztünk. A napi program pedig "Ki mit tud". Hát ez fantasztikus.
-A párokat én fogom kiosztani, a viták elkerülése miatt.- mondta Mrs. Becker tanárnő, mintha komolyan nem lennénk érettek egy pár választáshoz, lehet megfeledkezett, hogy nem óvodásokra ügyel, mind egy is. Szerencsére normális társat kaptam, akit Hannah Cox személyesített meg.
-Szia, Hannah.
-Hello, Dan...
-Danierys, de nyugodtan Dani, azt jobban szeretem.-kacsintottam rá és furcsa módon kezet ráztunk.
-Akkor, Dani. Te mire gondoltál mit csinálunk?-görcsölt, pedig még volt vagy fél napunk, hogy felkészüljünk.
-Még semmire, de nem ér rá?-vettem lazára a dolgot.-Szerintem először hangolódjunk össze.-mosolyogtam és elhúztam a sátramhoz, hogy ott békésen beszélgessünk. Gondoltam én naiv.
-Ezt nem hiszem el.-csaptam a homlokomra, mikor megláttam, hogy a sátram már más lefoglalta.- Mégis mi ez itt?-ráztam meg a ponyvát és kikukucskált belőle egy fej.
-Igen.-mosolygott rám Luke és hirtelen elszállt a mérgem.
-Hagyjuk.-és sarkon fordultam, s magammal húztam Hannah-t is. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy már csak egy óránk maradt próbálni. Ez idő alatt megtudtam, hogy zongorázik, sportol és, azt is hogy Írországban született, de a szülei két éves korában elváltak, de szerencsére anyukája talált magának egy férfit és így ideköltöztek, de eddig magán tanuló volt. S ekkor döbbentem meg, hogy nem csak nekem vannak zavaros napjaim.
-Akrobatázni tudsz?-kezdtem bemelegíteni.
-A-a. Max táncolni.-nevette most már felszabadultan.
-Rendben, akkor táncolunk.- és valahogy fejben elkezdtem tervezni a koreográfiát.-Taps, taps. Egyik kéz, most a másik.-tanítottam így tovább a táncot. Az igazat megvallva, nem is volt Hannah olyan falábú, mint az hitte és a végén olyanokat is megtanítottam vele, hogy csak na. Kétség kívül mi voltunk a legjobbak. Lehet kicsit nagy képűen hangzik, de így van. Ezt az is bizonyítja, hogy az egész osztály állva tapsolt, na ennek az oka az, hogy nem volt ülő hely, de ne legyünk ünneprontók. Többen odajöttek hozzánk, hogy kifejtsék gratulációjukat.
De azért az osztály többi tagja sem szégyenkezhet, mert például olyan beatbox-ot és rappet hallottunk, hogy WOW! Luke és Joe is kitett magáért. Az előbbi gitározott, Joe pedig steppelt rá. Érdekes kombináció volt, és szokatlan, de pont ezért volt felejthetetlen. Voltak akik paródiát adtak elő, ami nem vicces, hanem inkább röhejes volt. Elég sokszínű az osztály, valaki ebbe más pedig abba jó. Az este további részén tábortüzet raktunk, ami még jobban összekovácsolta a társaságot. Ezen az estén annyira összehangolódtunk, hogy minden bizonnyal az elkövetkezendő négy év olyan élménydús lesz amelyet ha akarnánk sem tudnánk elfelejteni.
Kedves napló!
A napok a tábor kezdete óta úgy repülnek, hogy szinte fel sem tűnik. Nincsenek kötött programok, de még is már ebben a két napban olyan jó a hangulat. Én nem akarok innen haza menni. Ez történt ma. Holnap még újabb élmények várnak ránk. Ígérem holnap írok. ;) Jó éjt :))

Kérdezz felelek

Kedves naplóm!
2010. szeptember 1. Még mindig az első nap.
Nagy nehezen rávettük magunkat, hogy elmenjünk vacsorázni. Sikerült pont akkor mennünk mikor mindenki, így elkerülhetetlenné vált a plázacicák nyafogós szövege. Kivettük a tálcákat, majd megpakoltuk egy-egy szelet kenyérrel és almával. Nem volt nagy választék. Fordultam meg és szembe találom magam egy szőke magassággal.
-Ti együtt vagyok?-kérdezte Bella nyafogós hangon.
-Nem.-vágtuk rá egyszerre.
-Hát nem úgy látszik.-csavarta ujja köré a haját és fújt egy rágó lufit.- Akkor Luke, megadom a számom.-hajtott Bella a mellettem feszengő srácra.
-Tudod, igazán nem szükséges.-próbálta Luke lerázni.
-De-de.-és nem engedett a huszonegyből.-Itt is van.-nyomott egy rózsaszín színű cetlit Luke tálcájára, majd sietve elment.
-Na ez fura volt.-mondta Luke a "tipikus megrökönyödök" hanglejtéssel.
-Örülj már.-néztem rá és leültem a legközelebbi szabad asztalhoz, velem szemben pedig ő.
-Mért örüljek ennek?-és összegyűrte a papírt.-Mikor nekem nem kell.-és némán elkezdünk enni. Mikor megelégeltem a hallgatást és a vacsival is végeztem, rádobtam az alma csutkát Luke tálcájára.
-Ne legyél morci, csak nem értem mért nem örültél ennek a dolognak. Jó mondjuk sok mindet nem értek a fiúk kapcsán, de nem tehetek róla.
-Ha te lettél volna ebben a helyzetben akkor értenéd.-dobta vissza a maradékot.
-De nem voltam.-dobtam oda és azonnal fel is álltam nehogy lehetősége legyen rám sózni. Ezt jól is gondoltam, mert ezt nem tudta, de mást igen. Néhány perc leforgása alatta ruhámból csöpögött a víz, hogy miért? Csupán azért mert a nyakamba kaptam egy "kis" hideg vizes frissítőt.  Kellett is nekem. Fogtam a poharam és teletöltöttem vízzel, majd Luke fejére öntöttem. Mikorra sikerült eláztatni az egész étkezőt,a tanárnő is felfogta, mit tettünk. Mint máskor is megkaptuk a büntetést. Szerencsére, csak "sátor fogságot" kaptunk, ha létezik olyan, mert nem vehettünk részt az esti programban, de viszont sikerült megúszni az étkező felmosását.
-Ezt is megcsináltuk.-nevettet Luke hangosan.
-Te!-helyesbítettem, ki.-Ha nem öntesz le akkor nem lennénk büntetésben.
-Ha nem öntöttél volna vissza, akkor.-vágott vissza.
-Jó jogos.
-Nézd a jó oldalát, nem kell jó pofizni azokkal.-vette elő a pozitív oldalát. Ez idő alatt elértünk a sátorhoz. Bemásztam és kizártam a hálótársam, mert azért csak nem váltom át előtte a ruhám.
-Bejöhetsz.-kiabáltam ki és előkotortam a telefonom, ami egy újabb küldetés, mert nem tudtam hova pakoltam be. Mire végre meglett, meglepődve néztem a kijelzőre, mert egy hívásom sem volt, ezek szerint apának sem hiányzom.-Aghr!-mérgelődtem.
-Mi az?-nézett rám Luke ijedten.
-Semmi csak nincs wifi. Meghalok!!-tettem a hattyú halálát,
miközben köztudott, hogy nem szorulok internetre.
-Ennyire kocka nem lehetsz.-borzolt bele a hajamba.
-Nem is vagyok!-feleltem hegykén.
-Akkor?-nézett rám értetlenkedve.-Na jó nem tudom mire megy ez ki, de itt az én telefonom, van rajta mobilnet.-vágta hozzám az igen értékes telóját. Igazából, nem tudom mért kértem és mért akartam pont akkor világot váltani azzal, hogy ebben a hónapban másodszor felmegyek a közösségire, de én magam sem értem nem, hogy más.-Ki az?-érdeklődött, mert az arcomra mosoly kúszott.
-Csak Calum.-ingattam meg a fejem. Mire ő kicsit lehangolva bólogatott.-Tudod az a srác akiről meséltem. Ne aggódj nem az esetem, csak jóban vagyunk.-vetettem egy fél pillantást rá és visszameredtem a képernyőre. Bár nem értettem, hogy mért hangolódott le majd dobódott fel alig két perc leforgásával.-Amn, kösz.-adtam neki vissza.
-Nincs mit.-válaszolt lazán.-Na akkor most játszunk kérdezz feleletet.
-Oké! Kérdezz.-mentem bele azonnal.
-Fiúk?-kérdezte és a kérdésével kicsit meglepett.
-Vannak.-hisz értelmetlen kérdésre értelmetlen válasz.
-Nem mondod?!-nevetett.-Tudod hogy kérdeztem.
-Jaaa.-esett le-Hát nincsenek. Volt, még mikor úgy tizenegy lehettem. Kemény három hónap. De túl hülye volt, más lányokkal "barátkozott".-mutattam nagyba az idéző jelet.-De mondom tizenegy voltam.
-Mekkora egy... Na kíváncsi vagy az enyémre is.
-Nem.-és figyeltem a reakcióját, ami igen érdekes volt.-Na mond már, persze, hogy érdekel.
-Jó, mert nekem nem volt. Vagy az óvodai is annak számít?-dőlt hátra a matracára.
-Az nem tudom.-dőltem én is le.-Na, kérdezz.
-Ideál?-nem tudom mit szívott, de nagyon a témára van kattanva.
-Pff...Legyen vörös, zöld szemű, gitározzon és hívják Ed Sheeran-nek.-ábrándoztam.
-Elég válogatós vagy.
-Nem is csak vannak kikötéseim. Na és a tiéd.
-Ne szőke.-és a magánhangzókat jól megnyomta.-Legyen kedves és lehessen vele jókat nevetni.
-Hát ez tényleg nem sok. Kedvenc tantárgy?
-Ez mégis, hogy jön ide? Amúgy matek föci.
-Nem tudom honnan jött. Nekem biosz, meg töri.
-Valaki az osztályból?-tértünk vissza Luke által az eredeti témára, ami nekem nem volt valami testhez álló dolog.
-Nincs.- és megsóztam egy olyan tekintettel mint a "milyen helyes fiúk vannak az osztályban".
-Jó csak kérdeztem.
-Neked?-érdeklődve tekintettem rá.
-Talán.-és elmélyedt a sátrunk tetejében.
-Ésss?-ültem fel érdeklődő tekintettel.
-Kedvenc kaja?
-Nem válaszoltál.
-Mert én sem tudom.-ült ő is fel.
-Jó-jó, csak kérdeztem.-nevettem.-A kedvencem amn... a PALACSINTA!!-sipítottam.
-Adj egy ötöst, nekem is.-erre mindketten elnevettük magunkat. Így folytatódott az este többi része. Csak úgy csattogtak kettőnk között a kérdések és a válaszok. Majd úgy éjfél után elnyomott minket az álom.
Kedves naplóm! Ezzel véget is ért az első nap. Mit már megszoktuk büntetés, ami nem is volt annyira vészes, sőt szórakoztató, mert fogadni merek a többiek nem érezték magukat ilyen jól. Most megyek holnap írok, jó éjt! :)