Ki mit tud

Kedves naplóm!
2010.szeptember 2.  A tegnapi beszélgetés után úgy gondoltam, hogy nehezebb lesz az ébredés. Ennek ellenére már fél nyolckor ébren voltam.
-Fúj! Luke!! Vidd a lábad az arcomból!-kiabáltam rá a félkómás alvótársamra, aki észre sem vette, hogy az arcomban pihenteti a lábát.-Nem hallod?!-hogy hallotta volna, hisz aludt. Így fogtam magam és ledobtam magamról, de neki fel sem tűnt. Persze arra meg felébred, mikor halkan kiosonok a sátorból és utána, pedig síri csöndben visszalopózom. Kicsit furán van bekötve.
-Halkabban, már.-dörzsölte meg a szemeit.
-Most halkabban, mi? És én mit szóljak mikor arra ébredtem, hogy az arcomban van a lábad?! Hmm?-vontam fel a szemöldököm.
-Az nem véletlen.-pimaszkodott már reggel.
-Na ide figyelj! Befogadlak és ez a hála! Na ezt nem úszod meg!-villantottam egy sátáni mosolyt és visszadőltem.
-Ma mi jót csinálunk?-túrt bele Luke szöszke hajába.
-Passz. Valamit biztos.-vontam meg a vállam, mert különösen nem izgatott.
-Álmos vagy?-kérdezte mintha ő annyira friss lenne.
-Neeem! Jó hogy. Tudod mikor feküdtünk le?-néztem most mélyen kéklő szemében. De a választ még sem tőle kaptam.
-Hajnali kettőkor.-kiabálta át a hangjából ítélve Alan lehetett, akinek ezek szerint nem volt ínyére az esti nevetgélésünk. De erre a megszólalásra a környékünkben lévő összes sátor felkacagott. Ezzel egész jól indult a napunk. Elmentünk megreggelizni és utána gyűléseztünk. A napi program pedig "Ki mit tud". Hát ez fantasztikus.
-A párokat én fogom kiosztani, a viták elkerülése miatt.- mondta Mrs. Becker tanárnő, mintha komolyan nem lennénk érettek egy pár választáshoz, lehet megfeledkezett, hogy nem óvodásokra ügyel, mind egy is. Szerencsére normális társat kaptam, akit Hannah Cox személyesített meg.
-Szia, Hannah.
-Hello, Dan...
-Danierys, de nyugodtan Dani, azt jobban szeretem.-kacsintottam rá és furcsa módon kezet ráztunk.
-Akkor, Dani. Te mire gondoltál mit csinálunk?-görcsölt, pedig még volt vagy fél napunk, hogy felkészüljünk.
-Még semmire, de nem ér rá?-vettem lazára a dolgot.-Szerintem először hangolódjunk össze.-mosolyogtam és elhúztam a sátramhoz, hogy ott békésen beszélgessünk. Gondoltam én naiv.
-Ezt nem hiszem el.-csaptam a homlokomra, mikor megláttam, hogy a sátram már más lefoglalta.- Mégis mi ez itt?-ráztam meg a ponyvát és kikukucskált belőle egy fej.
-Igen.-mosolygott rám Luke és hirtelen elszállt a mérgem.
-Hagyjuk.-és sarkon fordultam, s magammal húztam Hannah-t is. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy már csak egy óránk maradt próbálni. Ez idő alatt megtudtam, hogy zongorázik, sportol és, azt is hogy Írországban született, de a szülei két éves korában elváltak, de szerencsére anyukája talált magának egy férfit és így ideköltöztek, de eddig magán tanuló volt. S ekkor döbbentem meg, hogy nem csak nekem vannak zavaros napjaim.
-Akrobatázni tudsz?-kezdtem bemelegíteni.
-A-a. Max táncolni.-nevette most már felszabadultan.
-Rendben, akkor táncolunk.- és valahogy fejben elkezdtem tervezni a koreográfiát.-Taps, taps. Egyik kéz, most a másik.-tanítottam így tovább a táncot. Az igazat megvallva, nem is volt Hannah olyan falábú, mint az hitte és a végén olyanokat is megtanítottam vele, hogy csak na. Kétség kívül mi voltunk a legjobbak. Lehet kicsit nagy képűen hangzik, de így van. Ezt az is bizonyítja, hogy az egész osztály állva tapsolt, na ennek az oka az, hogy nem volt ülő hely, de ne legyünk ünneprontók. Többen odajöttek hozzánk, hogy kifejtsék gratulációjukat.
De azért az osztály többi tagja sem szégyenkezhet, mert például olyan beatbox-ot és rappet hallottunk, hogy WOW! Luke és Joe is kitett magáért. Az előbbi gitározott, Joe pedig steppelt rá. Érdekes kombináció volt, és szokatlan, de pont ezért volt felejthetetlen. Voltak akik paródiát adtak elő, ami nem vicces, hanem inkább röhejes volt. Elég sokszínű az osztály, valaki ebbe más pedig abba jó. Az este további részén tábortüzet raktunk, ami még jobban összekovácsolta a társaságot. Ezen az estén annyira összehangolódtunk, hogy minden bizonnyal az elkövetkezendő négy év olyan élménydús lesz amelyet ha akarnánk sem tudnánk elfelejteni.
Kedves napló!
A napok a tábor kezdete óta úgy repülnek, hogy szinte fel sem tűnik. Nincsenek kötött programok, de még is már ebben a két napban olyan jó a hangulat. Én nem akarok innen haza menni. Ez történt ma. Holnap még újabb élmények várnak ránk. Ígérem holnap írok. ;) Jó éjt :))