Kedves naplóm!2010.augusztus 28. Sajnálom, hogy megszegtem az ígéretemet, de annyira lefoglalt a szobafogság. :D Na jó, az talán nem, de a hozzá tartozó részek igen. Szobámat takarítottam, titkos beszélgetések Luke-l és a tankönyvek csomagolása. Igen. Nem sokára iskola. -.- Sajnos megkezdődik egy tanulással teli élet szakaszom. Vagyis előtte még egy hét lazaság, de az semmiség. Az előbb bepakoltam a táborra. Nem tehetek róla! Nagyon unatkozok. -.- De most felidézem az elmúlt nap "élményeit".
Augusztus 26. a "neveletlen viselkedés" (idézem apám szavait.) miatt nyári szünet végéig gubbaszthatok a szobámba. Csodás, de megérte. Így át kellett váltanom modern korból őskorba. Igen. A számítógéptől is el lettem tiltva.
Augusztus 27. szobafogság első napja. Hajnali nyolckor arra riadtam, hogy apa az ajtómon dörömböl, hogy kelljek fel.
-Neeem!-húztam a fejemre a takarót.
-Akinek van energiája bogarat csempészni más ételébe, annak legyen energiája reggel felkelni.-gondolom még mindig haragudott a tegnapiért.-Ne szóljak még egyszer.-mormogta és hallottam, ahogy jól odavágja a lábát egy-egy lécsőfokhoz.
-Ahgrr!-kászálódtam ki az ágyból. Magamra ráncigáltam az éppen a kezemhez eső első ruhadarabot, majd lecsoszogtam a konyhába. Fogtam egy szelet pirítóst és visszabattyogtam a birodalmamba. Étvágytalanul haraptam bele a pirítósba és szerencsére nem nagyobbat, mert egy légy nézett velem szembe.
-Nagyon vicces vagy apu!-üvöltöttem le. Hiába semmi reakció. Hagytam a reggelit és tovább intéztem a reggeli tennivalóimat. Nagyban mosom a fogam, mikor a telefonom megrezgett. Ránéztem a felvillanó képernyőre és egy SMS virított rajta. A feladója ismeretlen. Megnyitottam majd mint egy normális ember el is olvastam:
"Szia! Nézz ki az ablakon! Hogy honnan tudom a számod hosszú történet.
Luke xx"
Felkötött sörénnyel, fogkefével a számban kinéztem az ablakon. Se jobb se bal oldalon nem láttam semmit, se senkit.
-Fentebb.-hallottam Luke-t majd megláttam a szobája ablakában, amint egy táblára írta, hogy "Jó reggelt. " "Ez nem normális" jelentettem ki azonnal. Pillanat jelet mutattam neki. Gyors kiöblítettem a szám, majd előkotortam én is a táblám. Ezt utoljára másodikba használtuk, mikor megtiltották, hogy az útra firkáljunk krétával. Nos ennek is vehetjük még hasznát. Kiültem az ablakba és vártam, hogy Luke felmutassa a táblát.
-Mennyit kaptál?-kérdezte.
-Durván egy hetet. Te?
-Kettőt, viszont a gépet nem.-folytatódott a beszélgetésünk így tovább. Mikor vége lett a retró chatelésnek, neki álltam a szobám takarításának. Egész jól ment, míg el nem jutottam az ágyamhoz, vagyis inkább alá. "Akármi van oda lenn az ott is fog maradni." -vágtam rá azonnal. Félve benéztem alá, de azzal a mozdulattal fel is ültem. "Azt hiszem van alatta valaki. Bár nem csodálom, amiket bedobálok oda."-töprengtem rajta, mikor "pisszegést kezdtem hallani az ablakom felől. Kinéztem és egyenesen Luke-t pillantottam meg.
-Úristen.-szédültem meg, mert kicsit sem számította rá.-Mi a frászt keresel te itt?-förmedtem rá
-Shhh. Halkabban. Nehogy azt hidd, hogy az utolsó napokat egyedül fogom tölteni.-mondta bátran.
-Ha rajtakapnak, neked és nekem is végünk van.-paráztam be teljesen, mert féltem, hogy lebukunk.-Jön apám! Látod!?Bújj el azonnal!-fehéredett el az arcom. Szegényt beküldtem az ágy alá, ahova még én sem, a szoba tulajdonosa sem mert volna bebújni.
-Kivel beszéltél?-nyitott be apa.
-Jaaaa...-húztam az időt míg nem tudtam megfelelő választ adni.-Csak annyira magányosan éreztem magam ebben a kis szobában. Biztos az elzártság egyik tünete.-hadartam el gyorsan.
-Tudod kicsim,-ült le apa az ágyra ami elég nagyot reccsent.- ha rosszat teszel vállalni kell a következményeket.-vitába szálltam volna vele, hogy én vállaltam is, de felesleges lett volna, csak azt értem volna el hogy még tovább húzza a prédikációját. Így csak bólogattam, majd végre leráztam.
-Most már tudom kire ütöttél.-mászott ki Luke az ágy alól. Persze a beszédre értette, hisz apa is szeret ugyanúgy sokat beszélni, mint én. - Azt hiszem valaki megharapott az ágyad alatt.-fájlalta a karját, de akkor még nem látta a haját.-Auch! Ez meg mi?!-nyúlt undorodva a hajához.
-Csak pár hetes joghurtos doboz.-vontam meg a vállam.
-Na jó! Megtévesztő ez a szoba. Először azt mutatja "nyugalom" majd belülről "fúj". Ezt én nem bírom! Segítek kitakarítani.
-Luke?! Te rosszul érzed magad? Vagy alapból rendmániás vagy?
-Nem bírom, ha valahol, nincs tisztaság és rend? Baj?!-kapta fel a vizet a rendmániás barátom. "Hát jó. ha annyira akar nyugodtan, csak megkönnyíti a dolgom." törődtem bele. Annyira belemelegedtünk a takarítás rejtelmeibe, hogy fel sem tűnt, hogy háromszor, ismétlem HÁROMSZOR töröltük át a szobát. Már hallani is beteg, nem hogy megtenni. Közben, folyamatosan oltogattuk egymást. Teljesen eltelt a nap, úgy hogy észre se vettük. Négy óra fele egyszerre dőltünk rá az ágyra és megfeledkezve Luke inkognitójáról kiabáltunk, hogy elfáradtunk meg, hogy nem érezzük a kezünket.
-Vidd innen a hajad!-húzott meg egy vörös tincsem.
-Én ágyam.-vettem fel a gyerekes viselkedést.
-Én arcom.-folytatta Luke.
-Hogy mi??-ültem fel értelmetlen fejet vágva.
-Az arcomban volt a hajad.-magyarázta.
-Ja, bocs'.-és most már az egész hajkoronám az arcán pihent.
-Na most nagyon megbánod.-rántott az ölébe és kegyetlen csikizésbe kezdett. Persze kellett is nekem, akkora sikoltozásba kezdtem, hogy a fél város megsüketült és ezt mért ne hallotta volna meg apa.
-Mi történt?-vágta ránk apa az ajtót.
-őőőőő...-hagyta el ez az egyetlen hang a szánkat. Zavarban és megszeppenve néztünk egymásra majd apámra.
-Nem szobafogságban kéne lenned?-szegezte a kérdését Luke-nak.
-De... az úgy volt...-hebegett összevissza.
-Tudod mit! Hagyjuk ezt a szobafogságos dolgot. Elviszlek titeket a strandra.-változott át az így is furcsa apám extra furcsává.
-Hát. Nekem attól még nincs elengedve.-szomorodott el Luke.
-Csak bízd rám.-veregette meg apa a vállát.-Beszélek a szüleiddel. Hisz mért ülnétek a szobátokban az utolsó napokban? A fiataloké a világ.-nem tudom apa mit nézett/olvasott de az biztos, hogy jót tett neki.
-Akkor én haza szököm.-mutatott Luke az ablak fele és búcsúzóul megölelt.
-Ez mi volt?-súgtam meglepődve a fülébe.
-Nem tudom. Barátok vagyunk nem?-vonta meg a vállát és kaptam tőle egy mosolyt is majd kimászott az ablakon.
-Kislányom, ugye tudja, hogy van ajtónk?-nézett rám apám elég furán.
-Biztos vagyok benne. De tudod ő pókember.-vetettem neki oda halkan.
-Akkor minden rendben. De nem értek még egy dolgot.
-Apaaa. Fel kellene hívni a szüleit.-ráztam le puszta hidegséggel, mielőtt még elkezdi mondani az apró hülyeségeit.
"Ahh... ez a nap is mekkora volt." vágódtam rá az ágyamra és utána már csak sötétség, mert ruhástól el is aludtam.
2010.augusztus 28.
"Straaaaaaaaaand!!! Ugrottam ki azonnal az ágyból. Teljesen feldobódtam már a víz gondolatától. Mondhatni vízben nőttem fel. Egyszerűen imádok vízi életmódot folytatni, és hogy az új barátommal megyek, aki már nem is annyira új.
-Jó reggelt apu!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia kicsim. Van egy rossz hírem.-tettet a szomorúságot.-Luke...-be se tudta fejezni a mondatot, már közbe vágtam.
-Mi az, hogy nem bírtad elintézni, csak meg kellett volna beszélned a szüleivel, hogy engedjék el. Apu!! Most akkor mi lesz?-pánikoltam be teljesen feleslegesen.
-Csak annyit akartam mondani, hogy már itt van.
-Hogy mi?!-esett le az állam.-Akkor ez mért rossz?!-fordultam meg a nappali felé ahonnan Luke kukucskált ki és nagyban integetett.
-Gondoltam, nem akartad, hogy lásson superman-s fehérneműbe.-á-á valami nem stimmel mivel tegnap nem öltöztem át piszibe, és most abba vagyok.
-Apaaaaa!-néztem rá kidülledt szemekkel. -Nem vagyok kicsi, hogy átöltöztess este, ha elalszom ruhába, ez nagyon, hogy is mondjam, gáz!-erre a mondatra a nappaliból Luke röhögött fel.-Nem röhög.-fordultam felé, majd megittam a kakaóm és mormogva felmentem a szobámba. Kiválasztottam a legmegfelelőbb ruhát és bikinit. Éppen a bikini felsőt próbáltam felszerencsétlenkednem mikor Luke nyitott rám.
-Basszus.-hagyta el a száját e szó és eltakarta a szemét.
-Bakker.-reagáltam én is, s magamra rántottam a takarót.-Nem ismered a kopogás szót?-pirult el az arcom.
-Tudod azt hittem már kész vagy.-mentegetőzött, és csak vigyorgott ahogy a bikinimmel szerencsétlenkedek.-Segítsek?-csillant meg a szeme.
-Nem kell boldogulok.-de igazat megvallva el kélt a segítség.-Na jó megadom magam. Segítesz?
-Persze. Gyere.-és hipp-hopp becsatolta.
-Indulhatunk!!-felkaptam menetbe a táskám és leszaladtunk a lépcsőn. Beugrottunk egymás után a kocsiba és izgatottan vártuk az indulást.
*strandon*
-El sem hiszem! Itt vagyunk!-ujjongtam.
-Ez hatalmas.-ámuldozott Luke.-Dani, mosolyt kérek.-és helyettem is vigyorgott.
-Mindenhova elviszed?-vettem ki a kezéből a gépet, hogy megnézzem a rólam sikerült képet.-Most te is.-nevettem majd lekaptam őt is a géppel. Csomó idióta fejes kép született, de ez már csak a részletezés.-Irány a hullám medence!-rúgtam le magamról a papucsot és futottam eszetlenül a medence irányába. Majd Luke gázol el mellettem.-Jó nem kell felvágnod! Tudom, hogy gyorsabban futsz!-kiáltottam utána, de ő már nem hallotta. Mikorra belegázoltam a vízbe addigra megtelt mindenféle emberrel, csak épp egy embert nem láttam sehol, így arra kényszerültem, hogy beljebb úszom.-Mély levegőt!!-üvöltött Luke, de fel se fogtam mi történik velem és a víz alatt találtam magam. Azt hiszem ennyi víz még soha nem került belém egyszerre.
-Utállak!-vettem újra levegőt, de már ő is a víz alatt volt általam.
-Akkor jó, mert én is.-és átkarolta a derekam és együtt lemerültünk.
-Amúgy, meg nem.-jöttünk újra a felszínre.
-Nem gondoltam én se komolyan.-nevetett. Elvoltunk mi ott magunkba és fel sem tűnt, hogy a környezetünkből sikerült mindenkit elüldözni.
Kedves, köszi...ő ok :D tudom és köszi ;)
VálaszTörlés