Záró est

Kedves naplóm!
2010.szeptember 5. a tábor utolsó napja. El sem hiszem ilyen gyorsan eltelt ez a pár nap. A szívem szakad meg, hogy vége ennek is, és elkezdődik az iskolaaaaaaa... -.-
Luke figyelmeztetése ellenére, nem bírtam korán felkelni. Mért bírtam volna, hisz egy estéje nem aludtam és a tábori levegő is folyamatosan fogyasztja az energiámat, hogy, hogy nem tudom, de nagyon fáradt vagyok. A nagyok özönlötték be az alvó helyeinket, reggel hét körül. Hatalmas "csata zajjal" és kiabálásokkal, meg ha jól vettem ki szilveszteri tombolákkal csaptak közénk, "fegyvertelenekre". Isteni érzés volt erre kelni! Amikor kinyitottam a szemem akkor meg néhány lábat pillantottam meg, amik ott toporogtak pár centire a fejemtől. Visszaszámlálást hallottam "3...2...1" és jég hideg víz áztatta mindenem. Erre azonnal felpattantam, és elfelejtettem minden fáradtságot, miközben azon elmélkedtem, hogy miként kéne visszavágni nekik, úgy se volt eddig a suli történetében, hogy a gólyák "lázadtak" volna. Egyszer mindennek el kell jönnie. Körbe tekintettem a szintén álmukból riadt osztálytársaimra és hasonló állapotban voltak mint én, kivétel Luke! Le a kalappal előtte, hogy felkelt még a nagy "támadás" előtt.
-Mondtam tegnap nem?-jött menőzni, hogy ő ebből kimaradt.
-De, mondtad, de ha nem tudtam felkelni!-tettem csípőre a karom.
-Igen, valahogy gondoltam.-mosolygott már kora reggel.-Elég későn aludhattál el.
-Ezt meg honnan veszed?-néztem rá számon kérően
-Egész este azt mondogattad, hogy "hogy hívják azt a srácot" meg, hogy "Mi a neve, valaki mondja meg". De lehet, hogy csak álmodba beszéltél, nem tudom, de a lényeg az, hogy hallottam, tehát milyen srác?-nézett teljesen komoly arccal
-Úristen!-temettem az arcom a tenyerembe.-Ennyire gáz, hogy lehetek?! Nem szoktam álmomba beszélni!! Megőrültem?
-Amikor megismertelek már meg voltál őrülve.-nevette én pedig finoman hasba vágtam.
-Nagyon vicces vagy.
-Tudom.-húzta ki magát.
-És ráadásul nagyon szerény.-folytattam a dicsőítését
-Nem mondasz újat.-na jó ez kicsit durva volt, kicsit nagyon önimádó.
-Na jó, hagyjuk. Fárasztó vagy.-fejeztem be a beszélgetést. Elmentem a sátramba, hogy átöltözzek. Bebújtam és elfogott egy idegen érzés amit eddig még nem ismertem. Megéreztem egy nem rég megismert illatot és amint megéreztem, hozzá tudtam kötni valakihez, és nem máshoz mint az "Anonymus"-hoz. Öltözés helyett csak hanyatt feküdtem a sátramban és bámultam a ponyvát, miközben az arcomról, nem tudtam letörölni a vigyort. Vagy tíz percen keresztül mondhatni csak szenvedtem és utána gyorsan előkotortam egy elviselhető  ruhát, felkaptam magamra és visszatértem a való világba. Sehol senki. Néztem erre, arra, de nem láttam mozgást. "Oké! Most mi lesz?!" töprengtem, mire Luke rohant hozzám.
-Hey! Gyere már! Szám háborúzunk. Itt a számod vedd fel és azonnal menjünk innen mert bármikor támadhatnak.-rántott magával és közben elmagyarázta  a szabályokat. Mindent belehetett vetni. Azt hiszem ezzel most visszavághatunk a vendégeknek. Jól is gondoltam. Porig aláztuk a harmadikosokból és negyedikesekből álló csapatot.
-Jók voltatok!-mondták a bemagolt szöveget kórusban a vesztes csapat. Mi pedig boldogan bólogattunk és mikor elmentek nagy nevetésben törtünk ki. Ezzel vége is lett a szívatásoknak. Most már nem volt megengedett a "kicsik kínozása". A nagyok ugyan olyan rangúak lettek mint mi. Ezúttal a nagyok kapták a feladatot. Nekik kellett a záró estéhez feldíszíteni a tábort, ami nagyszerűen sikerült nekik. Mindenről gondoskodtak: lampionok, hangulatvilágítás és ilyesmik. Volt DJ is. De neki csak később vettük hasznát. Közös vacsora volt, és most nem a tábori kosztot kellett ennünk. Majd megkezdődött az este legemlékezetesebb része. A vendégek kiálltak az általuk eszkábált dobogóra és felolvastak a néhány gondolatot arról, hogy mennyire örülnek, hogy iskolatársak leszünk. "Igen persze, meg se hatja őket." De egy mondatot megjegyeztem belőle.
"Ne feledjétek, mikor majd ti olvassátok ezt, hogy egykor ti is voltatok gólyák és ti is voltatok áldozatok." Nem a szöveg szépsége miatt, csupán azért maradt meg az elmémben, mert ez volt az utolsó mondat. Ezután elkezdődött a "parti tájm". Olyan jól éreztük magunkat, mindvégig tomboltunk és teli torokból üvöltöttük a dalokat. Az utolsó szám következett. Mint mindig, most is lassú, nyálas számot nyomtak be. Ekkor úgy gondoltam, nincs helyem itt és elindultam, hogy ne legyek útba a táncoló "pároknak". Mintha olyan sok lett volna. De valaki visszatartott.
-Nehogy elfuss ez elől.-mosolygott Luke rám és a derekamra tette a kezét és hagyta, hogy a fejem a vállára hajtsam. Nem szerepelt a bakancs listámon, hogy a legjobb barátommal lassúzzak, de most már ez is meg volt. Mosolyogva fejeztük be a táncot, majd a komolyságot azonnal felváltottuk a szokásos laza stílusunkra. Luke-hoz odament néhány negyedikes, hogy megkérje őt, hogy maradjon még a nagyoknak szervezett bulin. "Akkor világos mért tudta a nagyok tervét Luke előre."tisztáztam a dolgokat magamba és észre sem vettem, hogy hozzám beszélnek.
-Dani.-lökött oldalba Luke.
-Han'?-eszméltem fel.
-Maradunk?-nézett csillogó szemekkel Luke.
-Persze.-lelkesedtem én is. Még ott voltunk hajnalig és élveztük a nagyok társaságát, de egész végig egyetlen valakit kerestem, de mindhiába. Nem találták fáradt szemeim. Kicsit lehangolódtam ez miatt, mert már teljesen elhitettem magammal, hogy soha többet nem fogom már látni. Véget ért a parti most már véglegesen, és akkor láss csodát, megpillantottam a barna fürtjeit. Kicsit elmerengtem volna még benne, de Luke folyamatosan húzott a sátrunk irányába, nem akarta megengedni azt a percet amíg én elvesztem az ismeretlen fiúban.
Kedves naplóm!
Így végződött a tábor. Életem eddigi legjobb öt napja volt, amit SOHA nem fogok elfelejteni. Alig aludtam pár órát, mert próbáltam magamban feldolgozni a velem történt dolgokat, és próbáltam valami értelmes magyarázatot találni arra, hogy mi történt velem az utóbbi két napba. Most megyek, holnap ígérem mindenféleképp írok. Jó éjt! xx