Különleges vacsora

2010.augusztus 26 este.
Kedves naplóm,  a délután után, már csak jól sikerülhet az este.
-Mhhn. Milyen jó illatok vannak.- mondtam mikor megigazítottam az oroszlán sörénnyé alakult hajamat.
-Hát..köszi.-porolta le feltűnően a kötényét.-Én sütöm a húst.-dicsekedett és villantott egy mosolyt.
-Azt a... nem is gondoltam volna.-bár igazából nem sok mindent tudtunk akkor még egymásról.
-Sok mindent nem gondolsz te.-mondta sejtelmesen amitől kicsit megijedtem. "Talán most fog kiderülni, hogy ő a pókember." fantáziáltam magamba, de elmélkedésemből egy "Csíííz" szócska zavart fel és Luke a nyakamba akaszkodott. Egy villanás és megvakultam, sikerült valakinek belevakuznia a szemembe. Akárhogy dörzsöltem nem lett jobb. Nem láttam semmit, kezdtem kétségbe esni, mikor meghallottam Luke vidám hangját:
-Talán ki kéne nyitni a szemed és akkor látnál.-viccelődött a szerencsétlenkedésemen.
-Tényleg!-és kezdtek látszódni az alakok.-Köszönöm Dr. Hemmings.-böktem vállba, de ő rám hagyta.
-Gyere csak.-húzott be a sarokba rejtelmesen. S belőlem olyan röhögés tört ki, hogy alig kaptam levegőt.
-Mi van'?-értetlenkedett és válasznak nem arra számított amit kapott.
-Talán kérdezd meg a nyuszis alsódtól.-cukkoltam és a nevetést mindig nem tudtam abba hagyni.
-Őőő...kösz'. -húzta fel zavartan a sliccét és az arca teljesen lángba borult zavarában. Hogy ezt még fokozni lehessen az anyukája pont azt a pillanatot kapta el mikor épp felhúzza a sliccét, és újból egy magyarázatra váró szülő.-Amúgy megkérdezhetném mit néztél ott?-vonta fel érdeklődve a szemöldökét.
-Jobb így hogy tőlem tudtad meg és nem mástól.-veregettem meg a vállát, mert az igazat megvallva én se tudtam rá értelmes magyarázattal kitálalni.-Nos akkor mi az a fontos dolog amiért ilyen titkosan kell beszélnünk?-tereltem a témát.
-Csak azért, hogy kielemezzük az alsóm. Nem, amúgy...várj csak!-körülnézett és a fülembe súgott valamit, csak éppenséggel nem értettem. Újból elkezdtem nevetni mert csikizte, ahogy belesuttogott.
-Most mért nevetsz?- érdeklődött mire én megráztam a fejem annak jeléül, hogy nem tudom, de akkor már velem együtt nevetett.-Komolyan, te egy nevetésithisben szenvedsz ami fertőző betegség?-kérdezte Dr.Hemmings, s rátámaszkodott a vállamra.-Mert amióta ismerlek csak nevetek. Rég nevettem ennyit. Köszönöm.-és megölelt. Ezt mondjuk kevésbé hiszem el, hisz olyan jó fej srác és a szövege is nagy.
-És csak két napot töltöttünk együtt.-mosolyogtam rá ő pedig vissza.
-Ok. Na most figyelj.-és elmondta a tervét.
-LUKE!-néztem kaland vággyal a szemébe.-Ezt meg is kéne valahogy valósítani.-ekkor eszembe jutott, hogy ő csinálja a húst.-Ó, akkor mire várunk.-rántottam fellángolva az ötlettől. A bajkeverés a kedvenc hobbim, és a bajkeverő a legismertebb jelzőm. És ez mekkora poén lesz, legalábbis számunkra és ez akár mennyi szobafogságot is megér. Csináljunk egy felejthetetlenül "finom" hamburgert. A finom alatt az undorítót értem. Csodálatos ez a srác.
-Ne olyan gyorsan vöröske.-rántott rajtam vissza hirtelen. Szerencséjére nem estem hanyatt, mert akkor azt egy életen át megemlegette volna.-Ki legyen a szerencsétlen áldozat?-nézett körbe és a szemünk ugyan azon a személyen akadt meg.-Az? Amelyik tollas kalapot és rózsás ruhát visel? Igazából nem tudom hova készült, de az biztos hogy unelegáns.-unelegáns?? Lukeban egy nyelvújító veszett el valahol nagyon nagyon mélyen.
-Mrs. Madame? Ő úgyis utál. Max majd jobban fog. Luke tökéletes választás.-és kértem tőle egy ötöst.-Mégis mit akarsz a vacsorájába rakni?-csillogott a szemem.
-Egzotikus fűszerekre gondoltam töményen.-mondta büszkén de én leromboltam az egóját.
-Fűszer?!! Chh...amatőr. Én egy kicsi bogárkára gondoltam.
-Ez sem rossz ötlet. De én kezdek félni tőled.-vigyorgott rám.
-Jól is teszed. Amn készülj elő én addig haza ugrom a bogár gyűjteményemért.-adtam ki a parancsot.
-Hogy miért??- kiáltott utánam de választ már nem kapott. Otthon előkotortam néhány dobozkát amik számomra sok kincset rejtett, mivel itt rejtegettem a titkos "fegyvereimet". "Á, meg is van!" kiáltottam pusztán a semmibe. Kifelé menet belenéztem a tükörbe és elégedetten ballagtam vissza a szomszédba. Kétségbe esve néztem körül, de sehol nem láttam Luke-t. Mégis hova tűnhetett. Ekkor egy erős szorítás éreztem a derekamon és egy ideg őrlő üvöltést a fülembe. Sikítottam volna, de a levegő annyira belém fagyott, hogy egy hang nem jött ki a torkomon. A szívem megállás nélkül dobogott. Nagy elhatározásomban pedig hátra fordultam az általam szörnynek képzelt fogva tartómhoz.
-Luke!!!-gőzölögtem-Nem volt vicces.- de amint megláttam nagy kő esett le a szívről.
-Nem?- hangolódott le.-Akkor hoztad?
-Aha.
-Jó. Már csak ő nem kapott vacsorát és elkezdett fenyegetőzni.
-Nem kell vele foglalkozni.-vontam meg a vállam és szemügyre vettem az áldozat ételét.-Ezt a kicsikét ide belerakjuk.-ágyaztam meg a zsömlét egy zamatos szarvasbogárral.-Majonézt! Mustárt! És végül salátát.
-De guszta. Csak tudom mi van benne.-borzongott meg a bajtársa.-Egy kis homok, ráadásképpen?-s meg szórta lazán a szendvicset vele.-Viszed vagy vigyem?
-Együtt. Jó?-válasz csak annyi volt, hogy felvette a tányért és indult a rózsás ruhájú nő felé. Miután átadtuk neki, azonnal fel kellett szívódnunk. Luke javaslatára felmásztunk a meggy fára. Onnan be lehetett látni az egész kertet.
-Három.
-Kettő.
-Egy.-s hallottuk ahogy Mrs. Kalapos harsányan elsikoltja magát és szitkozódni kezd. Halljuk, hogy minket illet az egyes "gaz fickók" kijelentésével. Látjuk, hogy megbolydult az egész vendég sereg, majd minket keresnek. Ha azonnal megadjuk magunkat gyengének tűnünk, így úgy döntöttünk rejtek helyünkön maradunk.
-El se hiszem ilyet csináltunk.-dőlt Luke háttal a fa törzsének.-Dani? Jól vagy?-nézett rám ijedten mert majdnem leszédültem a nagy hahota közben.
-Ez volt életem legnagyobb csínye.-fogtam a hasam a nevetéstől.
-Detto.-túrt bele szöszi hajába, majd lehunyta a szemét és pár másodpercre úgy is hagyta.
-Ajaj!-fehéredtem el, mikor megláttam a piros-kéken villogó rendőrautót.-Ez nem jó. Nézd!-haraptam bele a szám szélébe.-ezzel sikerült Lukeban is félelmet keltenem. Pár perc múltán hallottuk ahogy a rendőr egy hangszóróból ismétli a nevünket, de nem azért mert aggódna értünk, hogy eltűntünk, hanem hogy büntetést szabjon ki ránk. Hát, azt hiszem a ma esti program is meg lesz. Végül, Luke-l úgy döntöttünk, hogy feladjuk. A rendőr csak őrjöngött, hogy ezért riasztani kellet, a szüleink meg azért, hogy hogy lehetünk ennyire neveletlenek.
-Danierys Elwood! Azonnal haza!-parancsolt rám apa én pedig dacoltam a haragja ellen.-Ne mondjam még egyszer kisasszony vagy különben rossz vége lesz!-szólt rám. Szánakozóan ránéztem a bajtársamra, mire ő bólintott, hogy boldogul egyedül, menjek el. Hát be kell, hogy valljam rosszabb büntetést vártam. Ennek ellenére, csak szobafogságot kaptam a nyár végéig.
Kedves naplóm! Ezzel lett vége egy felejthetetlen napnak. Habár a kimenetel rosszul sült el, de ez csak részlet kérdés, a legszórakoztatóbb napot tudhatok magam mögött. Szobafogságom végett, pedig elég gyakran fogok majd írni, mert hát úgy sincs jobb dolgom. ;)