Csak egy utcai verekedés

Kedves naplóm!

2011. január 1.
Reggel mikor már felébredtem egyedül hevertem a párnák között. Luke-nak pedig semmi nyoma nem volt. Rátekintettem a mellettem halmozódó zsepi kupacra, és boldogan tapasztaltam, hogy már nincs is szükségem rá. "Érdekes fordulat." pattantam ki az ágyból, szinte minden fáradtságot lerázva magamról. Felkaptam a köntösöm, majd leballagtam a konyhába, ahol váratlan dologgal találtam szemben maga. Teljes komfortban, mint aki otthon van, egy szöszke srác iszogatja a tejszínhabos kávéját. Megrökönyödve pislogtam rá, hol pedig a kávéra. "Ez mégis mi? Hogy és hogyan?" cikáztak  a fejemben a kérdések. Még sem kérdeztem semmit, csak némán álldogáltam. "Mégis honnan szerválta a tejszínhabot?" ez fúrta legjobban az oldalam, mert ha van és én nem tudok róla, akkor az a harmadik világháború kitörését jelentené. Szó nélkül rácsaptam a tejszínhabos flakonra, majd igen nőiesen a számba nyomtam egy jó nagy adagot az édességből. Megelégedett arccal néztem körbe a szobában, s csak egy zavaró tényező volt jelen. Luke, és az ő elfojtott nevetése. Nem igaz, mindent félre kell értenie?
-Remélem jól esik az a kávé. - vetettem neki oda félvállról.
- Ha tudni akarod, nagyon is. - nevetett. Kötözködtem volna tovább vele, de ezt, megszakította a telefonom csörgése. Rohantam vissza az emeletre, sarkamban pedig, Luke szaladt. Hogy őt mit akart, arról fogalmam sem volt, csak jött utánam. Az ágyamon, rezgett, zenélt, fütyült és még nem tudom, mit csinált a mobilom. Mosoly húzódott az arcomra, mikor elolvastam a hívó nevét. - Ki az?? - türelmetlenkedett a kis szöszi, válaszként csak a szám elé tettem a mutató ujjam, hogy csendre intsem.
- Szia! - köszönt csengő hangon egy rég nem hallott hang.
- Szia! Hogy vagy? De jó hallani a hangod! - ragyogott a szemem.
- Boldog Új Évet! - kacagott - Valamikor nem lenne kedved találkozni?
- Ó, neked is. - mosolyogtam - De, ez egy nagyon jó ötlet, Ash.
- Ash?! - szólt bele Luke - Mit beszélsz te vele?
- Luke, csönd már! - emeltem fel a hangom.
- Luke-l vagy?! - esett kétségbe Ashton. - Amn, bocsi, leteszem, ha zavarok.
- Igen, de ne rakd le.
- Ne is, mert beszédem van vele! - folytatta Luke helyettem is.
- Nagyon, szépen kérlek fejezd be! - intettem nyugalomra, de nem is foglalkozott velem. Kikapta a kezemből a telefont.
-Na idefigyelj! - üvöltött bele
- Hé, add vissza.- rángattam a pólóját.
- Jó lenne ha nem telefonálgatnál Dani-nek.
- Csak, Boldog Új Évet kívántam neki, meg szerettem volna vele találkozni. Tudod milyen rég láttam?! - hallottam Ash hangját a vonal másik végéről, még úgy is, hogy nem közvetlen a fülemnél volt a mobil.
- Engem ez nem érdekel! Jó lenne, ha leszállnál róla. - válaszolt Luke.
- Csak barátok vagyok! - hangzott a válasz Ash-től és tőlem egyszerre - Mért nem találkozhatnék a barátommal.- folytatta most már csak Ashton.
- Hűtsd le magad, Luke. - nyugtattam.
- Majd holnap találkozunk a téren háromkor, akkor mindent megbeszélünk! - fejezte be a beszélgetés Luke.
- Normális vagy?! Mi bajod van? Nem tilthatod meg, hogy találkozzak a barátaimmal! - kiabáltam kipirosodva.
- De igen, főleg ha arról van szó. - dőlt végig az ágyamon Luke.
- Nem arról! Ashton a neve, érted? Ashton! - nem tetszett ez a viselkedése, annyira felidegesített ezzel a féltékenységével. Majd én is ledőltem az ágyra, ő pedig most már higgadtan nyúlt felém, viszont én elhúzódtam tőle.
- Ne csináld már. - húzott vissza
- De csinálom, hogy lehetsz ilyen ünnep rontó? - néztem rá szúrós szemmel, ő pedig megvonta a vállát. Végül ráhagytam és odabújtam hozzá, csak abban reménykedtem, hogy elfelejti a holnapot...
2011.január 02.
Mintha az egész tegnapot csak álmodtam volna. Mindaddig úgy is tűnt, amíg fél három előtt öt perccel nem csöngetett Luke.
- Nem, nem és nem. Nem fogok elmenni, nem érdekel, hogy a barátom és a haverom verekszik, egyikőtök pártjára sem fogok állni. - fonta össze a karom.
- De attól még eljöhetsz. - rángatta a karom, így kénytelen voltam vele tartani. Kicsit hamarabb mint három, már ott voltunk, és az ellenfél is. Ash vagy egy fejjel magasabb volt Luke-nál. Be kell valljam, tartottam ettől az egész találkozástól. Elég sok filmet néztem ahhoz, hogy tudjam mit jelent az a bizonyos "háromkor a téren találkozunk".
-  Nem fogok verekedni, az egyszer biztos. - jelentette ki Ash azonnal.
- Gyáva. Mi van? Ilyenkor már nem is vagy olyan erős? - cukkolta a szöszi, amivel nem tudom, mit akart elérni.
- Nem akarlak megütni, annak nem lenne jó vége. - tartotta a kezében Ashton a helyzetet, de mikor Luke forró fejjel megütötte, azt már ő sem állhatta.
-Hé, hé, hé...fiúk! Nyugi! Még valaki megsérül! - próbáltam közéjük állni, de ez volt a lehető legrosszabb ötlet. Pár percen belül kisebb tömeg gyűlt körénk, én pedig azért imádkoztam, hogy valaki, akinek van annyi esze és ereje szétválasztja őket egymástól. Sajnos, ilyen ember nem akadt sehol. Az utcai verekedés felénk ritka volt, viszont durva. Megsúgom, kartöréssel még senki nem úszta meg. Ijedten kapkodtam a fejem, s néhány erősebb ütésnél összeszorítottam a fogaim. Szörnyű volt őket így látni. Főleg azért is, mert mindketten közel álltak hozzám. Olyan fél órás verekedés után mind kettő megunta, s a nép is feloszlott. - Te jó ég! - túrtam a hajamba, mikor megláttam őket. A szemük vörös volt a sok felgyülemlett dühtől. Luke-nak egy hatalmas lila folt díszelgett a szeme alatt, az orra pedig vöröslött a rászáradt vértől. A fejét fogta, bizonyára ott érte a legtöbb ütés. Ashton sem volt jobb formába, neki berepedt a szemöldöke felett, ami egy alapos összevarrásra vár. A seb miatt, az egész arcán folyt a piros vér, ami később patakká duzzadt, mikor összeért az orra vérével. Viszont, be kell látni, rosszabb állapotban volt. A karját szorongatta, ami remegett, és kimondhatatlanul fájt neki, igaz nem éreztem, de látszott rajta.
- Hülye barom...- és még szitkozódott tovább Ash - ráestél a karomra. Ha eltört, te fizeted a gipszem.
- Csak gondoltad. - forgatta a szemét Luke, és kárörvendve tekintett végig ellenfelén. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy szólni kellene valamelyik szülőnek, mert ha valamelyik összeesik még megmozdítani sem tudom, nem hogy kórházba vinni. A legegyszerűbb megoldás az volt, hogy apum értesítem, hisz róla tudtam, hogy hidegen hagyja, viszont elviszi őket a sürgősségire, aztán pedig értesíthetjük a szüleiket. A tervem be is vált, néhány szépség hibát leszámítva. Ashton begipszelt, törött karral és összevarrt fejjel hagyta el a kórházat, Luke-nak pedig be volt kötözve a feje. Szép látvány mondhatom.
- Most már béke van ugye? - kérdeztem megszeppent hangon
- SOHA! - szólt két oldalamról a válasz, majd a két fiú, két irányba elindult.
Kedves naplóm!
Csak hogy ez a nap se teljen unalmasan. Komolyan, ezt a napot egy ideig nem fogják elfelejteni az biztos.

Kedves olvasók!
Tudom, hogy az előző részem nem lett valami "hű de jó" kategória, ezért próbáltam most egy kicsit izgibb történetet hozni, remélem tetszett, ha pedig nem akkor sajnálom, csak mondjátok meg és próbálok javítani. Köszi, hogy benéztetek. XX