Náthás szilveszter

Figyelem!! Ebben a részben több helyen is összefüggések vannak Leiner Laura Akkor szakítsunk könyvével. Tudom ez nem a legegyedibb rész, de remélem így is tetszik!

Kedves naplóm!

2010. december 31.
 El sem hiszem, hogy már véget ért ez az év is. Annyi minden történt velem, hogy szinte fel sem fogtam az idő múlását. Talán azért, mert minden olyan jól alakult, vagy nem tudom, sikerült az év utolsó napjára lebetegednem. Fantasztikus. Pedig, nem is vagyok az a beteges típus. Azt hiszem ugrott Anna szilveszteri bulija is, amire Luke és én is hivatalosak voltunk. Pedig annyira vártam már. Nincs is jobb a legjobb haverjaiddal és a barátoddal tölteni az utolsó órákat. Helyette dekkolhatok itthon egyedül és nyomkodhatom a számítógép billentyűit, hisz más elfoglaltságot, úgy se lehet találni. Amíg most leírtam ezt a pár sort addig, vagy húsz zsepit használtam el, gondolhatod, milyen szörnyű állapotban vagyok.
Halk kopogást hallottam az ajtómon, amire gyengéden felültem, s vörös szemekkel néztem a hang irányába. Persze, mindenki tudja már, hogy ki volt az. Szőke haj mindent elárul.
- Naaa?! Készen állsz az estére? - lökte be az ajtóm, én naiv, még azt hittem, hogy az életben egyszer finom lesz - Ooo...de...te...Nagyon vicces vagy. Dani, én is be tudok bújni az ágyba, sápadt arcot tettetni és összefogni a hajam, most nem vágsz át. - olyan értelmetlen fejet vágtam, s akkor leesett mit is mondott pontosan.
- Nem, Luke, te nem tudod összekötni a hajad. - nevettem rekedten.
- Tudod, hogy értettem. - majd közelebb sétált az ágyhoz, és egy gyors mozdulattal lerántotta a takaróm. - De, te pizsiben vagy. - lepődött meg, mikor szembesült azzal, hogy most az egyszer nem szimuláltam. - Nem jössz ma este? - hangolódott le, én csak a fejem ráztam. -Tudod mit? Én sem.
- A-a! Neked muszáj elmenned! Legalább neked legyen emlékezetes ez az este. - mosolyogtam, bár nem tudom mennyire volt megnyerő, a vörös szem és a kipirosodott orr látványával.
- Majd azt hiszed, hogy nélküled fogok átlépni egy új évbe. Szép álom Dani, szép álom. - ilyenkor van az, hogy meghalok. "Hogy lehet valaki ennyire édes?" Néztem rá csillogó szemekkel. - Csak annyit árulj el. Hogy tudtál ebben a "nagy" hidegben így megfázni? - csak halkan elnevettem magam, majd a hőmérőre tekintettem. "Igen nagy hidegben. 23 fok." - Engedj magad mellé. - lökött arrébb nagyon udvariasan. Csupán egymás mellett feküdtünk, és elszíneződött orral, és forrongó hőmérséklettel, én voltam a legboldogabb ember. Amit ő feláldozott értem az felbecsülhetetlen. Soha nem fogom tudni meghálálni. Átkarolta a vállam és ráhajtotta a fejét a vállamra, azt hiszem a szerepünk felcserélődött, mert kettőnk közül mindig én vagyok az aki odatámasztja a fejét.
- Luke! Szerintem, menj a közelemből! Nem akarom, hogy elkapj valamit." - de ő erre csak a vállát rántotta meg. "Jól van, én szóltam." - Te! Amúgy kérdezhetek valamit?! - mosolyodtam rá, mire ő csak biccentett a fejével. - Komolyan egy gitár formájú pendrive? - meredtem előre, s a tekintetem az övének szegeztem. Csak nagyot sóhajtott, majd halkan elnevette magát.
- Nem nézted meg? - simított végig kócos hajamon. A fejem ráztam,, aztán az ölembe vette az eddig földön pihenő laptopot. Amolyan "hadd lássuk" fejet vágtam, és izgatottan keresgettem a meghajtók között. Keresés közben rábukkantam egy bizonyos "Boldog Karácsonyt!" mappára. Egyből tudtam, hogy az lesz az, ami nekem kell. Aprókat szuszogtam, s magamban számoltam a a másodperceket. "3,2,1...kezdődik". A képernyőn egy ismerős személy tűnt fel, kék pólóban, szürke farmerben és egy gitárral a kezében. Csillogó szemmel és fülig érő mosollyal fordultam Luke felé, mivel ő szerepelt a videóban. Megszólaltak az első akkordok a hangszeren, s néhány pillanat leforgása alatt, a kis szöszi csengő hangja is bezengte a szobát. "Úristenem!" ámuldoztam a tehetségén. Tudtam, hogy jó hangja van, de ennyire. Véget ért a dal, én pedig szorosan magamhoz szorítottam a barátom. A legszebb ajándék.
- Tetszett? - tette fel a kérdést azok után, miután végig nézhette a halálom. Nem szóltam semmit, csak öleltem és öleltem, mit sem törődve a baci tengerrel. Fiatal volt még az este, de sehogyan sem tudtuk lefoglalni magunkat. A bulizáshoz túl beteg voltam, az otthon léthez pedig túlságosan egészséges. Átok ült rajtam, vagyis ezt gondoltam, mind addig, míg Luke-nak támadt egy elvetemült ötlete. Mivel minden évben ugyanazokat a filmeket ismétlik a tévében december 31.-én így már fejből tudjuk a jeleneteket, ezért könnyebb őket átszinkronizálni. Igen, új szinkron hangot adtunk a szerencsés filmeknek. Majd összeestünk a nevetéstől, olyan jól szórakoztunk, hogy az idő csak repült.Vagy három filmben változtattuk meg a párbeszédeket, mire elérkezett az a bizonyos "00:00". Szorosan összekulcsoltuk a kezünket, és vártuk, hogy együtt lépjünk át az újévbe. Eddig csak filmekben láttam ilyet, de most még átélni még jobb volt. Megelégedtem volna az egyszerű kézfogással,de Luke nem bírt magával. Az ajkait szorosan az enyémhez tapasztotta, s nem engedett. Kivételes alkalom volt, hogy próbáltam ellenállni, de jóval erősebb volt, és szívem mélyén és is ugyan úgy akartam. Már nem érdekelt a betegség, az otthon töltött este és az sem, hogy mások lehet jobban szórakoznak. Nekem ott volt ő, s az éjféli csókja. Azt mondta, hogy ez azt jelenti, hogy a következő évet is együtt fogjuk eltöltölteni. Lássuk csak be, egy fiútól ezt hallani a világ egyik legédesebb dolga. Talán ha nem ez az este volt a legfergetegesebb buli az életemben, az egyszer biztos, hogy örökké emlékezni fogok rá, az ő szavaira, a hangjára, a finom érintésére, és az idegesítő beszólásaira. Bármit is hozzon a jövő, én mindig szeretni fogom, mert ő nekem több mint egy barát, ő az életem része.

Kedves naplóm!
Így telt el 2010 utolsó éjszakája. Sok papírzsepivel és nevetéssel, meg a felejthetetlen piros orrommal.