Lent a parton

Kedves naplóm!
2010. november 24. Már vagy egy hete, hogy nem beszéltünk a makacsságom miatt. Ő pedig napról, napra egyre letörtebb, bár nagyon nem úgy néz ki, hogy én lennék ennek az okozója.
Ezen a napfényes -mivel itt még a karácsonyi ünnepek alatt is ujjatlan felsőben rohangálunk- unalmas pénteki délutánon, a fotelben üldögéltem és apával igen érdekes beszélgetést folytattam. A mondatomat egyszer csak a csöngőnk harsány hangja szakította félbe, amire  kicsit furcsán kaptam fel a fejem.
-Vársz valakit?- meredt rám apa, majdnem olyan megrökönyödött fejjel mint én, mert hát hozzánk nem nagyon szoktak úgy becsöngetni, mivel Cal-nak és Miminek van kulcsa hozzánk, Luke csak úgy besétál, a postás pedig ledobja az ajtó elé a levelet, más pedig nem nagyon jön hozzánk, mert mind a város másik oldalán élnek. Feltápászkodtam a komfortomból. Kitártam az ajtót és azzal a lendülettel vágtam volna vissza, csak Luke megakadályozta.
-Nagyon fájni fog, ha nem veszed el onnan a lábad.-mondtam flegmán, mégis volt a hangomban valami ami az aggódást jelentette.
-Úgy se teszed meg.-makacsolta meg és a lábát még mindig az ajtó és a küszöb között tartotta.- Hadd magyarázzak meg mindent.
-Magyarázzad, de nekem.-s erősebben nyomtam az ajtót.
-Dani, meg kell hallgatnod...Csak kihasznált.-ennél a mondatnál engedtem, megtört a jég, szegény pedig csak egy mély lélegzetet vett, s könyörgően nézett rám.
-Gyere.-szántam meg, majd berángattam a házba. A konyhából csempésztem egy zacskó ropit, majd felvágtattunk az emeletre.-Szóról szóra tudni akarom!
-Mi történt? Most már ennyire érdekel?-vonta fel a szemöldökét, én pedig hevesen bólogattam.-Hát, minden akkor kezdődött mikor a szüleim bejelentették, hogy elutazunk az uncsimékhoz. Ezzel nem is lett volna gond, mert nagyon nagy arc a srác.- itt amolyan "hol van itt a probléma" fejjel néztem rá, mire ő folytatta.- Igen, csak ő épp bulit tartott. Rengetegen voltak, a szülők kint voltak, nem foglalkoztak velünk, mi pedig bent tomboltunk. A dolgok kezdtek felfordulni. Uncsim bemutatott Jessicának, rendes lánynak tűnt. Mindenről eltudtam vele beszélgetni, azt is elhitette velem, hogy á, az nem is fontos. A lényeg, hogy megvezetett. Tette a szépet én pedig jól orra buktam. Hétfőn felhívott, elmondott mindent. Megakartam veled osztani, de ott hagytál. Azt mondta, hogy az egészet azért csinálta, hogy féltékennyé tegye azt akit szeret. Hála nekem, egy baleknak, sikerült összejönnie azzal a másik fiúval. Annyira szánalmasan érzem magam. Meg még nem is meséltem mit mondott.-közel hajolt hozzám és a fülembe súgta azokat az undorító szavakat.- Nagyon fáj, idebent. Dani én sajnálom, sajnálom, hogy azért a kis... Nem mondok csúnyát, miatt hanyagoltalak. Bánom, hogy nem a szívemre hallgattam.
-Luke, te igeni arra hallgattál. Hittél a szép szavaknak és nem gondoltál bele mi lesz a következménye.
-Nem, ez nem igaz...-mélyen elgondolkodott- Talán csak imponált, hogy ennyire rajongott értem, bármennyire is csalfa volt az érzés.
-Ajj, gyere ide.-öleltem át és belü lázongtam, darabokra téptem volna azt a lányt aki ilyet művelt a barátommal. A legnagyobb meglepetésemre visszaölelt.
-Annyira örülök, hogy itt vagy nekem.-adott egy puszit a homlokomra, amitől az arcom teljesen lángokba borult, a szívem kalapált és bármennyire is el akartam mondani neki azt az érzést ami már egy ideje bennem kavarog, nem tehettem. Nem, mert nem volt itt a megfelelő alkalom.-Mégis mivel pótolhatnám be a halasztásom?!-engedett el, de a bal karjával még mindig tartott.
-Hááát...-merengtem el egy percre.-gyere le velem a partra. Most nagy hullámok vannak, ilyenkor a legjobb szörfözni.-vigyorogtam
-Nap, mint nap újabb dolgokat mondasz.-meglepődött arccal tekintett végig rajtam.
-Hahoo?! Ez Ausztrália, itt nincs olyan aki ne tudna szörfözni.-nevettem halkan.
-Én nekem ellen vetésem lenne. Én nem tudok.-szégyelte el magát.
-Most csak viccel ugye?-rökönyödtem meg és üveges tekintettel, tátott szájjal meredtem rá.
-Nem tudok és kész.-vonta meg a vállam és belecsípett az oldalamba, ami feloldotta a kövé dermedésem.-Majd megtanítasz.-mosolygott szerényen. "Persze, csak te még nem is sejted mi lesz." és megszólalt az ördögi kacajom, ami hallatán Luke kicsit hátrált tőlem.-Hozzak valamit?
-Fürdő cuccot.-kotorásztam ki az egyik rejtett ajtó mögül a deszkám. "Te hülye!! Nem, nem kell hozni semmit! Ruha nélkül is tökéletes lesz!..............Daniiiii!" fogtam fel, hogy mire is gondoltam tulajdonképpen. Alig telt el fél óra, már a buszon aszalódtunk a hétvégére haza utazó munkások között. -Ahh végre!-pattantam le a buszról és elgyönyörködtem a part csodálatos varázsába. Ahogy a hullámok nyaldosták a finom homokos partot álomba illő látvány az egyszer biztos. Ez a kedvenc helyem, bár már elég rég nem voltam itt. Ritkán járunk ki, de az itt töltött idő felejthetetlen.-Gyerünk, gyerünk! Futás, egy kettő.-parancsoltam a mellettem ámuldozó srácra, aki ez a kijelentés után kérdően fordult felém.-Komolyan beszélek. Ha meg akarsz tanulni...-be sem fejeztem, már rohant a vízhez,  s út közben levette a pólóját, majd levágta a száraz homokba.-Állj!-kiáltottam rá mielőtt a vízbe gázolhatott volna.-Nem ez az első. Meg kell tanulni, mindent az elejétől a végéig. Ez egy veszélyes sport.-mosolyodtam el.
-Rendben, azt csinálom amit mondasz.-szalutált nekem bohókásan, mire én voszonoztam. Mindent el magyaráztam neki, lehet talált volna magának jobb tanárt, de a lényeg, hogy alig egy röpke délután alatt megtanulta a szörf alapelveit.-Mutasd meg mégegyszer!-kérlelte és kölyök kutya szemekkel nézett rám, én pedig kénytelen voltam meg mutatni, azt, hogy hogyan állunk fel a deszkára, fekvésből.
-Utoljára.-nevettem, majd újra bemutattam. Már stabilan megálltam a deszkán, s a mutatvány végéhez értem, mikor meleg kezével átkarolta a derekam hátulról, de egy óvatlan mozzanat, mindketten a földre estünk. Kivételes alkalommal én voltam felül. Mélyen néztem csillogó kék szemeibe, ellenben ő nem látta az enyémet, majd megoldotta. Kihúzta az arcomból a kósza tincseim, majd egy erős mozdulattal átfordított, s így az ő helyére kerültem. Hatalmas sikongatásba kezdtem, ami nevetésbe fulladt, s mikor ez is elhalkult, csak csöndben pihentettem a fejem a mellkasán, s éreztem minden egyes szívverését. A nap még fényesen ragyogott, fiatal volt még az idő.-Kipróbálod élesben is?-szorítottam össze a szemem mert ilyen körülmények között nem volt előnyös a megfogalmazásom, de szerencsére értette a célzást.
-Igen.-könyökölt fel, s megvárta míg feltápászkodom, majd ő is felpattant.
-Óvatosan, nagyon vigyázz!-figyelmeztettem, mert tagadhatatlanul féltettem és ez tetszett neki. Be kell valjam fantasztikus tanító vagyok, olyan jól szelte a hullámokat, mintha ezt az elfoglaltságot neki találták volna fel. Szőke hajával a szél gyengéden játszadozott, a hullámok által pedig apró vízcseppek gördültek le a testén. "Hogy mekkora egy mázlista vagyok?!" kapkodtam gyorsan a levegőt, majd bementem a vízbe, hogy segítsek neki kioldozni a biztosító kötelet. A deszkát csak tovább engedtem, hogy a víz hadd vigye ki a partra. Némán álltunk egymással szemben, majd egy váratlan pillanat hevében, Luke alámerült, végül engem is lerántott. Mikor újra levegőt kaptam, megint lehúzott, de nem elleneztem, mert mégis csak én javasoltam, hogy jöjjünk le. A nap akkor már kezdte vörösre festeni az eget, nem akartam, hogy vége legyen ennek a napnak. Még maradni szeretnék , kettesben, csak itt és csak vele.-Ezt nem hiszem el.-kaptam a fejemhez.-Otthon hagytam a törölközőm.-nevettem, de most már inkább kínomban.
-Gyere ide, itt az enyém.-karolt át és a fele törölközőjét a hátamra terítette, a másik része pedig az övét fedte. Még üldögéltünk egy kicsit, míg a bőrünk be nem szívta a nedvességet.-Mégis hogy köszönhetem meg ezt a napot?-dörgölte meg a hátam, mert feltűnt neki, hogy egy kicsit vacogok.
-Azzal, hogy mindig itt leszel mellettem, akármi is történjék.-bújtam mégjobban hozzá.
-Egy feltétellel.-mosolygott lágyan.- Te is velem maradsz örökre.-kinyújtotta a kisujját én pedig rákapcsoltam az enyémet.
-Ígérem.
-Én is ígérem.
Kedves naplóm!
Azt hiszem most  értelmet nyert, hogy mért pont ő és mért pont én. Valami összeköt minket, és az a valami oly annyira erős, hogy soha, de soha nem választhat el minket semmi. Talán a barátság vagy az azon túli szeretet ez nem tudom, de a lényeg, hogy soha nem akarok felnőni, megváltozni, magam mögött hagyni a gyermek éveimet. Lehet ha felnövök feledésbe merül, megkopik minden, de addig míg itt vagyunk egymásnak addig nincs semmi baj.xx

Kedves olvasók!
Igérem most már gyakrabban lesznek új részek. :) csak annyit szeretnék tőletek kérni, hogy mondjatok véleményt. Vagy egyáltalán folytassam? Mondjátok, hogy igen, mert nekem most már Dani és Luke története "az életem része" olyan mintha ők léteznének, mintha itt élnének velem. Na jó ez beteg :D viszont nagyon szeretnék folytatásokat hozni, remélem ti is. Köszi, hogy benéztetek, gyertek vissza máskor is. XX